Connect with us

Blog

Ünnepelünk?

111126buli

111126buliAz, hogy bizonyos napok többet jelentenek számunkra, mint a többi, az mindenki számára egyértelmű. Nekünk is van szülinapunk, névnapunk, vannak évfordulók, melyeket fontosnak tartunk. Ezek a napok mind mások számunkra még akkor is, ha nem ünnepeljük meg őket semmilyen formában.

Mivel elég nagy családom van, így a szülinapok, s a névnapok nem sűrűn kerültek megtartásra. Mindig felköszöntöttek, de ez nem állt többől, mint hogy sok boldog….-ot kívántak. Csak a szüleim voltak azok, akik ajándékozással köszöntöttek.

Az egyedüli ünnep, melyet mindenképpen a család lehetőleg összes tagjával megünnepelünk, az a karácsony. Ekkor sem igazán az ajándékozásról, hanem az együtt töltött időről szól az egész. Ekkor karácsony első napján valamelyik családtagnál (aki bevállalja a vendéglátást a sok fő számára, vagyis ha az ő háza megfelelő arra, hogy vendégül lássa a nagy létszámú sereget) összegyűlünk dél körül. Persze a vendéglátás úgymond közös, valaki gondoskodik a pörköltről, valaki a sültekről, a levesről, mások a sütikről, s van, aki az italokért felelős. Próbálunk mindent megosztani egymás között, ne terheljen senkit nagyobb feladat. Ez a nap a családról szól. Nagyon ritkán nyílik lehetőség arra, hogy így mindenkit egy helyre tereljünk.

Ezért, mert mi nem vagyunk azok a kimondottan mindent megünneplő típusok, ezért számomra mindig feleslegesnek tűnik az, amikor valaki mindent megünnepel. Biztos nagyon pozitívan élnek azok, akik ebbe a kategóriába tartoznak, mert ahogy idősödnek, úgy gondolom csak nő a megünnepelendő évfordulók, események száma. Az még jobb, amikor mindezt óriási felhajtással teszik. Általában ez azért nem a szegényebbekre jellemző, hiszen ezt nem mindenki pénztárcája bírja. A legtöbbször lányok esnek ilyen túlzásokba, de fiúkkal is találkoztam már, akik a mindennapi hétvégi berúgást, valami olyasmire fogták, hogy kéthete volt a szülinapom, megünnepeltem, de nem rúgtam be, s most ezt kell megünnepelni.

A lányoknál általában több eseményt találhatunk, főleg ha már gyerekük születik, kezdve a kismama lettemtől, a babaváró buli, a megszületett a baba, az első foga kibújt, elindult…stb. eseményeken át, a szülinapokkal bezáróan.

Na persze itt minden a pénzről, az ajándékozásról szól, mely nagyon sokszor okoz fejtörést a számomra. Kinek, milyen eseményre mit, s mennyiért!?

Az idősebb korosztály esetében azért nehéz eldönteni, hogy mit vegyünk, mert ők már kereső emberek, akik megveszik azt maguknak amire szükségük van, amit meg nem vesznek meg azt általában azért teszik, mert nincs rá pénzük, így esélyes, hogy nekünk sincs rá. Szóval itt jönnek a régi, általánosan bevált ajándékok: parfüm, ékszer, valami emléktárgy, nőknél edények, konyhai eszközök, férfiaknál 1-2 műszaki eszköz.

A kisbabáknál sincs olyan nehéz dolgunk: pelenka, rágóka, később mesekönyv és játékok (melyeken általában fel van tűntetve, hogy milyen korosztálynak ajánlott). A serdülő, s a fiatal felnőtt korosztálynak ajándékozni a legnehezebb. Na ott aztán vannak elvárások. Ruha csak márkás lehet, de a legjobb a pénz, amit arra költenek el, amire akarnak, de hát mennyit illik?! Ajándékot azért általában olcsóbban veszünk, mint ha pénzt adnánk, hiszen 5000 Ft., az a kezdet… S néha a vég is…

Szóval ünnepeljünk, amennyit jól esik, s ajándékozzunk azt, amit jónak tartunk, szeretettel, s tartsuk szem előtt minden esetben, az „Ajándék lónak, ne nézd a fogát!”mondást, s reméljük, hogy az is ezt teszi majd, akinek mi adunk ajándékot. Mert az számít, hogy gondolunk a másikra, s gondolnak ránk!

Teemy

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

120107boldog 120107boldog

Mit jelent a boldogság?

Blog

111211munka 111211munka

Egy munkahelyről…

Blog

111119ebado 111119ebado

Adó, adó, adó

Blog

111113teszt 111113teszt

Milyen vagy?

Blog

Hirdetés

Archívum

2011. november
h k s c p s v
« okt   dec »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Kategóriák

Friss

Connect