in

Lejtős terepen…

111129kezi

111129keziKözel három órás utazás után érkeztek meg a szarvasi kézis lányok soron következő ellenfelükhöz, Gyömrőre. A múlt heti váratlan vereség nagyon megviselte a csapatot, de egyben bizakodóvá is tette, meg kell próbálni a lehetetlent és nyerni kell.

Jól kezdődött a mérkőzés, Precskó szélről kétszer betalált az ellenfél  hálójába, baj csak azzal volt, hogy a válasz is rendre megérkezett. Hatalmas rohanás kezdődött, egyik csapat sem figyelt a védekezésre, ennek megfelelően hullottak is a gólok,  a 12. percben 10: 8-ra vezetett a Szarvas. Ekkor valami elromlott, védekezést váltott a hazai csapat, hatalmas ütésekkel állította meg szinte minden támadásunkat, melyek végén a játékvezetői sípszó rendre elmaradt. Az így szerzett labdákból lendületes lerohanásokat vezetve, pár másodpercenként estek a gólok, melyekkel szemben a védelem és a kapusok is tehetetlenek voltak. A támadó játékkal még nem is lett volna probléma, de a sok “elhagyott” labda miatt 7 gólos előnnyel fordult a hazai csapat a 2. félidőre /24-17/. A szünetben a lányok olyan elszántak voltak, hogy Almási edző méltán bizakodva nézett a 2. félidő elé. Nem is kellett csalódnia, mint a gyorsvonat, olyan sebességre kapcsoltak a lányok, látványos és agresszív támadójátékuk eredménye képen ledolgozták hátrányukat, szinte extázisban kézilabdáztak. Zelei és Molnár rendre betalált, de nem maradt el a már nemcsak védekező Csery Mónika sem a gólgyártásban. Szinte minden támadást sikerült Hajduéknak kivédekezi,  támadásban Farkas újra régi tudását csillogtatta, a fiatal Kovács mellett nem lehetett kapura törni. A hazai csapat már-már megadta magát, és ekkor bekövetkezett az, amitől a meccs egészét figyelve tartani lehetett: elkezdett erősen lejteni a pálya. Hajdu Andrea szabályos gólját nem adták meg, sőt az ellene elkövetett kétkezes lökés is büntetlen maradt, majd Molnár Kinga tört ziccerben kapura, két kézzel lökték, a sípszó ismét elmarad (34-33). A hazai csapat támadást “színlelve” húzogatta a labdát a  mi kapunk előtt, gyors sípszó, kiállítás. Pár másodperc és ismét a vendég csapat került emberhátrányba, immár 4 emberrel próbálta megállítani a 9 emberre “bővült”  hazai csapatot. Sajnos a játékvezetők gondoskodtak arról, hogy a hatalmas szívvel küzdő vendég csapat keserűen távozzon a gyömrői sportcsarnokból, mely finoman szólva sem ütötte meg a XX. századi igényeket.

Almási László: Emelt fővel, de szomorúan térünk haza, a lelkiismeretünk azonban nyugodt lehet, hiszen a csapat mindent megtett a győzelemért, ma sajnos ez kevés volt. Köszönet a lányoknak a 2. félidei teljesítményükért.

Gyömrő VSK – Szarvasi NKK /24-17/ 34-37
NBII – es női kézilabda mérkőzés, Gyömrő
Vezette: Bartha Zsófia, Lamberg-Liszkay Melinda

Szarvas: Labát, Precskó /2/, Csery /4/, Zelei /15/, Hajdu /2/, Molnár /6/, Ábrahám  Csere: Kasik, Kovács F/3/,Farkas E /2/ , Ambrus, Horváth

Ellenfél ld.: Volenta /10/, Finta /11/

Edző: Almási László

Vélemény, hozzászólás?

111129koporso

Koporsóban a vidék

111130uszas

A felsősök is beugrottak