in

Föltépett világszakadék…

111203termism

111203termismImmár hagyományosan 2011. november 16-án délután a SZIE Gyakorlóóvoda és Gyakorló Általános Iskola iskolai intézményegysége környezetismereti vetélkedőre hívta és várta a város általános iskoláinak alsó tagozatos tanulóit, felkészítő tanárait. Az idei városi vetélkedő témája az egészséges életmód témaköre volt. A város iskoláinak tanulói a forgalomban lévő tankönyvek anyagán túl kreatív feladatokat is megoldottak, így remek ételbemutatókat, prezentációkat láthattunk, a felkészítő tanároknak és a versenyző gyermekeknek köszönhetően. Minden verseny számot adás a tudásról és megmérettetés is egyben. A zsűri – mint az általában lenni szokott – nehéz helyzetben volt, hiszen hol máshol lenne olyan kiemelt terület a környezeti nevelés, az ökológiai szemlélet megalapozása, mint Szarvas városban, ahol a környezetünk minden parányi morzsája ezt visszhangozza. A zsűriben megtaláltuk az egészségügyet képviselő védőnőt, a mozgás tudományában elmélyült főiskolai oktatót, a környezeti nevelés elismert szakembereit, pedagógusokat, egyetemi hallgatót, akik örömmel nyugtázhatták, hogy felkészült csapatok nagy ismerethalmazzal és rengeteg gyakorlati ismerettel felvértezve vettek részt az idei városi környezetismereti vetélkedőn. Első és harmadik helyezést ért el a SZIE Gyakorló Általános Iskola csapata, második helyen végzett a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola csapata. A nagyszámú szponzornak köszönhetően senki nem távozott üres kézzel a rendezvényről, és azt gondolom, hogy a tárgyaknál fontosabb, hogy valami többlettel felvértezve térhettek vissza iskoláikba azt itt megmérettetett csapatok. Külön szeretném megköszönni a felkészítő tanárok, tanítók munkáját, akik fontosnak tartják a környezeti nevelés mellett a tehetséggondozást, a versenyeken való részvételt, megmérettetést.

Jung, a neves pszichológus teszi fel azt a kérdést, és egyben állapítja meg, hogy abban, ami hasznos, hatalmas vívmányokat mutathat fel az ember, ám föltépte a világszakadékot is, és hol fog, hol tud még megállni. A huszonegyedik század embere a remek vívmányok mellett olyan önmaga által előidézett „katasztrófákat” teremt, amely nemcsak személyes sorsát befolyásolja, de a világ rendjét, egyensúlyát is billentheti. Ezért fontos, hogy a legkisebb dolgokkal elkezdve tegyük helyére azokat a mozaikokat, amelyek egy új, rég elfeledett szövetség ember és természet között.

111203termismImmár hagyományosan 2011. november 16-án délután a SZIE Gyakorlóóvoda és Gyakorló Általános Iskola iskolai intézményegysége környezetismereti vetélkedőre hívta és várta a város általános iskoláinak alsó tagozatos tanulóit, felkészítő tanárait. Az idei városi vetélkedő témája az egészséges életmód témaköre volt. A város iskoláinak tanulói a forgalomban lévő tankönyvek anyagán túl kreatív feladatokat is megoldottak, így remek ételbemutatókat, prezentációkat láthattunk, a felkészítő tanároknak és a versenyző gyermekeknek köszönhetően. Minden verseny számot adás a tudásról és megmérettetés is egyben. A zsűri – mint az általában lenni szokott – nehéz helyzetben volt, hiszen hol máshol lenne olyan kiemelt terület a környezeti nevelés, az ökológiai szemlélet megalapozása, mint Szarvas városban, ahol a környezetünk minden parányi morzsája ezt visszhangozza. A zsűriben megtaláltuk az egészségügyet képviselő védőnőt, a mozgás tudományában elmélyült főiskolai oktatót, a környezeti nevelés elismert szakembereit, pedagógusokat, egyetemi hallgatót, akik örömmel nyugtázhatták, hogy felkészült csapatok nagy ismerethalmazzal és rengeteg gyakorlati ismerettel felvértezve vettek részt az idei városi környezetismereti vetélkedőn. Első és harmadik helyezést ért el a SZIE Gyakorló Általános Iskola csapata, második helyen végzett a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola csapata. A nagyszámú szponzornak köszönhetően senki nem távozott üres kézzel a rendezvényről, és azt gondolom, hogy a tárgyaknál fontosabb, hogy valami többlettel felvértezve térhettek vissza iskoláikba azt itt megmérettetett csapatok. Külön szeretném megköszönni a felkészítő tanárok, tanítók munkáját, akik fontosnak tartják a környezeti nevelés mellett a tehetséggondozást, a versenyeken való részvételt, megmérettetést.

Eötvös József írta valahol, hogy „Az ész az embernek nem azért adatott, hogy a természet felett uralkodjék, hanem, hogy azt követni, s annak engedelmeskedni tanuljon.”

A föltépett világszakadékot gyógyítani kell…

Bíró Gyula

Vélemény, hozzászólás?

111203etelosztas

Babgulyás az ügyeleteseknek

111203mikulas

Jubileumi Mikulás-kupa