in

Jubileumi Mikulás-kupa

111203mikulas

111203mikulasImmár sokadszorra ismétlem sajnos önmagam, ismét fogott az „első meccs átka”, de majd csak egyszer túllépünk rajta. Az első perc „bóbiskolása” közben meg is kaptuk ébresztő gólunkat egy kapu előtti keveredésből (0-1).  Ez után lassan alélva a sokkból, enyhe mezőfölénybe kerültünk és sikerült kiegyenlíteni a félidő vége előtt. A második játékrész az első mintájára ismét elkerülhető bekapott góllal indult (1-2).  Továbbiakban a kissé harmatos játékkal nem sikerült kiegyenlítenünk a folyamatosan vezetett támadásaink ellenére sem.

2011. december 3-4-én kerül megrendezésre a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és focista szülők közös szervezésében a jubileumi XX. Mikulás-kupa, gyermek teremlabdarúgó torna. A torna 2 napon került lebonyolításra, december 3-án szombaton a 2001-es születésűek, december 4-én vasárnap a 2000-es születésűek részére.

ELSŐ NAP ESEMÉNYEI:

A 2001-es korosztályban 5 csapat részvételével zajlott a viadal.

Résztvevők: Mezőberény, Kondoros, Bugyi, Szolnok Szanda Focisuli, Szarvas

Csapatunk: Zvara Levente, Rohony Márk, Buzás Bálint, Mojzsis Martin, Iványi Máté, Borbély Dávid, Tóth Patrik, Styecz Bence, Pásztor Máté

Edző: Bencsik János

Mérkőzések, eredmények (2×12 perc játék):

SZARVAS – Bugyi 1 – 2
gól: Zvara L.
Immár sokadszorra ismétlem sajnos önmagam, ismét fogott az „első meccs átka”, de majd csak egyszer túllépünk rajta. Az első perc „bóbiskolása” közben meg is kaptuk ébresztő gólunkat egy kapu előtti keveredésből (0-1).  Ez után lassan alélva a sokkból, enyhe mezőfölénybe kerültünk és sikerült kiegyenlíteni a félidő vége előtt. A második játékrész az első mintájára ismét elkerülhető bekapott góllal indult (1-2).  Továbbiakban a kissé harmatos játékkal nem sikerült kiegyenlítenünk a folyamatosan vezetett támadásaink ellenére sem.

Mezőberény – Kondoros 3 – 0

Szolnok – Mezőberény 1 – 1

Kondoros – SZARVAS 1 – 11
gól: Borbély D. 4, Styecz B. 4, Pásztor M. 2, Zvara L. 1
Az első meccs „élményétől” alaposan felrázva, a csapat is megrázta magát, és megmutatta a hazai publikumnak hogy mitől élvezetes játék a foci. A gyenge napot kifogó ellenfelet folyamatos nyomás alatt tartva szórtuk a gólokat, és a félidőt 5-0-ra hoztuk. A második játékrészben az örömfoci folytatódott és hasonló eredményt hozott, annyi különbséggel hogy a Kondoros megszerezte szépítő gólját. De ki bánja ? Ilyen játékkal és lelkesedéssel még jól végződhet a nap.

Bugyi – Szolnok 0 – 4

Szarvas – Mezőberény 0 – 0
Az eredmény önmagában nem mond semmit. A pályán viszont az eddigi legszínvonalasabb mérkőzés zajlott, mind játékban, mind lelkesedésben mindkét csapat részéről. Csak sajnos a gól hiányzott a tökéletes élményhez. Az előző meccsünk eredménye megadta a szükséges önbizalmat és lelki többletet a fiúknak, és ilyen jó ellenfél ellen élmény volt játszani. Ha mindig így játszanának nem lenne túl sok ellenfelük a korosztályban.

Az eredmény viszont a jó helyezéshez kevés, a következő meccset mindenképp hozni kell!

Bugyi – Kondoros 6 – 2

Szolnok – SZARVAS 1 – 3
gól: Zvara L., Borbély D., Pásztor M.
Hát, az elvárt győzelem nem mutatkozott könnyűnek az eddig igen jól szereplő Szolnok ellen, de az eredményt a pályán kell eldönteni.

Az előző mérkőzésünk színvonalát gondoltuk nem könnyű hozni. Ez nem is sikerült. Inkább FELÜLMÚLTUK ! Ebben partner volt a kiváló játékot produkáló ellenfelünk is, de érthető módon ehhez nem asszisztálni akart hanem győzni. Fiaink fantasztikusan játszottak mind támadásban, mind védekezésben. Egy majdnem félpályáról elvégzett (fantasztikusan helyezett Zvara Levi) szabadrúgás góllal megszereztük a vezetést (0-1). A Szolnok nem tört meg, még jobban küzdött. De a szerencse mellénk állt, egy kapu előtti kavarodásnál Borbély Dávid ismét betalált (0-2). Talán meg is nyugodhattunk volna de az ellenfél hasonló kapu előtti kavarodásból szépített (1-2). Jókor jött a félidő egy kis szusszanásra.

A második játékrész megismételte az első gyilkos, de színvonalas iramát, viszont mindkét csapat bírta a szurkolók megelégedésére és örömére. Mindkét csapat nagyon jól játszott, bármi megtörténhetett volna, de Pásztor Máté kitűnő lövése után (1-3) már eldőlt az ellenfelünk számára is, hogy itt és most csak a Szarvas győzhet.

Mezőberény – Bugyi 0 – 1

Kondoros – Szolnok 0 – 3

A fiúknak fantasztikus hátteret adott a nem túl nagyszámú, de annál lelkesebb szurkolótábor biztatása, és ebből is kiemelkedett a szarvasi anyukák fanatikus és lelkes tábora. Köszönjük Nekik!

Végeredmény:

1, Bugyi 9 pont (9-7)
2, SZARVAS 7 pont (15-4)
3, Szolnok 7 pont (9-4)
4, Mezőberény 5 pont (4-2)
5, Kondoros 0 pont (3-23)

Különdíjak:
Legjobb kapus: Szuróka Róbert (Mezőberény)
Legjobb mezőnyjátékos:    Vörös Tamás (Bugyi)
Gólkirály: Borbély Dávid (Szarvas) 5 gól
Legjobb hazai játékos: Zvara Levente

Fiaink megérdemelten kapták az ezüstérmet, az első meccs kivételével nagyon jól játszottak és igazi CSAPATKÉNT küzdöttek. Köszönjük a szervezésben és büfé üzemeltetésben részt vevő Szülők munkáját-segítségét.

Bízunk a következő napon a hasonló folytatásban.

Hajrá SZARVAS!!!

Vélemény, hozzászólás?

111203termism

Föltépett világszakadék…

111203turcsanyi

Képeken a valóság