in

Repültek a dartok

120116darts

2011 november elejétől kezdve minden csütörtök este repültek a dartok a Galéria Grill étteremben. Nyolc versenyző harcolt minden héten a pontokért a négybe jutásért a 2011-es Amatőr Darts Liga Szarvas küzdelemsorozatban. A 7 fordulós verseny első négy helyezettje ismételten tábla elé állt, 2012. január 13-án, pénteken, hogy megküzdjenek egymással. A meccseket 8 nyert legre játszották, döntetlen nem lehetett.

Először a csoportelső Szerb Milán és a csoportnegyedik Galát Krisztián mérkőzött meg egymással a döntőbe jutásért. 5-5 leg állásig fej fej mellett haladtak, majd Szerb meglépett 2 leggel és már csak egy hiányzott a meccs megnyeréséig, de Galát szépített. Szerb összeszedte magát még 1 legig és 8-6-os eredménnyel bejutott a döntőbe.

120116darts

Magyari László 3.hely, Szerb Milán 1.hely, Szrnka Mihány 2.hely

A másik elődöntőt a csoport második Magyari László és a csoport harmadik Szrnka Mihály vívta. Szrnka pillanatok alatt kidobott 5 leget, míg Magyari csak 1-et. Kicsivel később Magyari szépített 4-6-ra ahol már csak 2 leg különbség volt kettejük között. Szrnka elkezdett mégjobban koncentrálni és 8-4 végeredménnyel bejutott a döntőbe.

A harmadik helyért vívott csatában Galát Krisztián nem tudta összeszedni magát így 8-0-ra kikapott Magyari Lászlótól.

A döntőben két jóbarát, Szerb Milán és Szrnka Mihály, dobált egymás ellen. A legelső legben mindketten 60 fölötti átlaggal dobáltak. Szrnka 140-ére Szerb 180-nal válaszolt, majd következtek a kötelező 100-asok, így hamar a duplákhoz értek amit Szerb hamarabb megoldott. Az ezt követő legekben mindketten dobálták a tripla 20-as szektort szép számmal, viszont a duplák hamarabbi megdobásával Szerb 6-2-re elhúzott. Szrnka az ezt követő legekben összeszedte magát és gyönyörű játékkal, első tűből dobott duplákkal 6-6 –ra kiegyenlített. A következő legben Szerb még összeszedte magát és hamarább duplához érve szépített az álláson, így 7-6 lett a javára. A következő legben Szrnkának számtalan lehetősége volt egyenlíteni, csak úgy mint Szerbnek megnyerni a leget, de sorba rontották el a duplákat, érezhető volt a feszültség a táblánál, mind a ketten tudták mennyire kell most a koncentráció ebben a legben, majd Szerb mind három tűjét elhasználva a legalacsonyabb dupla (dupla 1) megdobásával 8-6-os végeredménnyel megnyerte a meccset.

Végeredmény:
1. Szerb Milán
2. Szrnka Mihály
3. Magyari László
4. Galát Krisztián
5. Prifer Tibor
6. Batta Pál
7. Maczik Péter
8. Vörös Sándor

Folder Gallery Error: Unable to find the directory tartalom/reklamures.

Vélemény, hozzászólás?

120115doni

A doni tragédiára emlékeztek

120116szenczi

A gyűjtésben élni kell