Nóra
Volt már olyan érzésetek, hogy ahol éppen álmotokban jártok ugyanolyan, mint ahol éltek, csak egy kicsit mégis minden más? Szélesebbek az utcák, magasabbak a fák, stb. Nekem visszatérő álmom, hogy a szülővárosomban járok, de valami, sőt, semmi sem stimmel. Minden ott van és az, ami most is, csak valahogy más. És ez az érzés csak fokozatosan tudatosul bennem, és az álom máris lidércnyomássá válik. Olyan érzés ez, mint amikor valaki olyan árul el, akiben feltétel nélkül megbíztál. Nagyon nyomasztó érzés. Ugyanakkor nagyon különös is.
Mintha egy párhuzamos világban járnék ilyenkor. Amikor felébredek, még sokáig tűnődöm azon, hogy miként lehet valami ennyire valószerű, mint ez az álmom. Plusz fintora az egésznek, hogy ismerős helyen járok. Szóval komolyan elgondolkodom ilyenkor. Honnan tudhatom, hogy az álom csak álom és nem a valóság? Hogy a valóságos életem csak álmodom? És amiről váltig hiszem, hogy álom, miért bizonytalanít el annyira?
Azt hiszem ez a kérdés rengeteg emberben felmerült már, ezt támasztja alá a sok film és sorozat is (pl.: az Alice Csodaországban, az Eredet, vagy a Sliders, és a Fringe is, hogy csak néhányat említsek).
Különös lehetőség a mi életünkben az álmodás képessége. Mintha ajtó tárulna fel előttünk egy másik világba, egy titkos kaland, ahol minden valósnak tűnik, de semmi nem az és néha az is előfordul, hogy már alig várjuk, hogy felébredjünk. Sőt, velem már az is megtörtént, hogy tudtam, csak álmodom. A férjem például képes ott folytatni az álmait, ahol előző este abbahagyta, én erre képtelen vagyok. Szóval nagyon sokféle álmunk van, és csak remélhetem, még sok kalandot élhetek át, de azt nem állítanám, hogy nagyon bátor volnék. Kell a valóság talaja, a realitás nélkül nincs merszem beleugranom a semmibe. Valahogy így vagyok a tudatmódosító szerekkel is: félek attól, hogy olyat tapasztalok meg, ami visszavonhatatlanul megváltoztatja énemet. Kell, hogy tudjam: a zablát a tudatalattim szájában én tartom, a tudatos énem tartja.
Be kell lássam: félek saját magamtól. Ezek az álmok valahogy azt sugallják, hogy ilyenkor a gondosan őrzött és kontrollált énem, a gátlástalan, kiszabadul és életre kel. Valahogy úgy, ahogy Dr Jekyll és Mr Hyde esetében. Félek, ha csak egy kicsit is lankad a figyelmem, végleg elveszítem a gyeplőt és ki tudja mi lesz a következménye…
Nahát, Herr Freud, mibe kevertél engem…!
Nóra
