in

Pál, apostol és sátorkészítő

120130pal

120130palCsaládias körben hallgathatták meg Lázár Zsolt evangélikus lelkész előadását Pál apostolról azok az érdeklődők, akik elmentek az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség gyülekezeti házába vasárnap délután. Az előadó fontosnak tartotta, hogy ha már Mártontól hangos a város az év végén, akkor erről az apostolról se feledkezzenek meg. Erre jó alkalomnak ígérkezett Pál megtérésének dátumához (január 25.) közel eső hétvége. Az előadás gitárszóval és énekkel kezdődött, amit a segítség nélkül maradt lelkész a végén kis megkönnyebbüléssel a hangjában így nyugtázott, “akkor ezt elénekeltük”.

Az életét zsidó-római családban Saulusként kezdő, de Paulusként befejező apostol fiatalkorában buzgón üldözte Jézust és híveit, míg egyszer damaszkuszi útja során i.sz. 34 körül egy csodálatos élmény hatására megtért, és Jézus követője lett. Innen a pálfordulás kifejezésünk. Ez ki is jelölte számára a végzetét, és ő is a keresztényüldözések áldozatává vált. A kereszttől megmentette kettős “polgársága”, mert a rómaiak rómait nem feszítettek meg, így – valószínűleg 64-ben – lefejezték.

A szakmáját tekintve sátorkészítő Pál rendkívül művelt ember volt. A kutatások szerint mai léptékkel mérve kb. öt diplományira elegendő tanulmányt folytatott fiatalkorában.

Az előadás amellett, hogy hívő és nem hívő egyaránt érdeklődve hallgatta, egyben vallástörténeti szempontból hiánypótló is volt. Várjuk a folytatást!

Vélemény, hozzászólás?

120130_szucs_rendorseg

Felhívás fk. Szűcs Márton eltűnése miatt

120131nora

Isten én vagyok