Sógor, koma, jóbarát

120204jobbik

120204jobbikNem mondható, hogy itt, a két választás közötti félidőben politikai uborkaszezon lenne. A kampányidőszakot idéző sajtótájékoztató-özönön van túl a helyi média, amiben a két, Szarvason jegyzett ellenzéki párt adta egymásnak a stafétát. A Jobbik soros villám-sajtótájékoztatója során két témát érintett a szarvasi alapszervezetének elnöke, Gajdos Attila, és Kovács Ádám alelnök.

Gajdos Attila az önkormányzati költségvetésről elmondta, hogy azért nem szavazta meg, mert nem az nem a Jobbik költségvetése. Amellett, hogy a város 2012-es költségvetése számszakilag rendben van, ők a programjukban

nagyobb hangsúlyt fektetnek a termelővagyon megőrzésére és a vállalkozásfejlesztésre. Nem látják azt sem, hogy megfelelő lépések történnek a fiatalok helyben tartására, ami a munkalehetőségek növelésével a legfontosabb, aztán jöhet a többi, mondta Gajdos Attila.

A településeket nehéz helyzetbe hozta a FIDESZ-kormány önkormányzat-ellenes politikája, ami komoly megszorításokhoz vezet. Az intézményrendszeren való takarékoskodás ezen módja nem biztos, hogy a legcélravezetőbb megoldás.

Pozitív lépések történtek az energiafüggőségünk csökkentésére, de a termálkincsünk hasznosítását még nem találja kielégítőnek jobbikos önkormányzati képviselőnk.

A kampányidőszak még messze van, de Kovács Ádám már a második fordulókra jellemző személyeskedéssel Földesi Zoltán kollégiumi nevelőtanári kinevezéséről fejtette ki véleményét. A szarvasi Jobbik alelnöke aggályosnak tartja, hogy a nevelői állást nem egy pályakezdő, korszerű tudással felvértezett fiatal kapta meg, hanem a 80-90-es évek fordulóján diplomázott Földesi Zoltán, aki egyébként szintén pályakezdőnek számít, mert pedagógiai tapasztalatait tekintve annak számít. A “haver” alkalmazását ha jogilag nem is, de erkölcsileg mindenképpen megkérdőjelezhetőnek tarja.