in

Dalba zárt versek

120211kodegidor

120211kodegidorÚj oldaláról ismerhettük meg pénteken délután Kodegidort, a költőt, alias Vezekényi Györgyöt, a városi könyvtárban tartott “Csupa élet” című zenés irodalmi délutánján. Moderátora dr. Kutas Ferenc volt, akivel ismeretségük rendhagyómódon kezdődött. A Tanár úr éppen a kapájával játszott a telken, mikor arra vetődött Vezekényi György és elkezdtek beszélgetni. A mélyebb barátság kialakulásának az a nemesnek szánt gesztus vetett gátat, mikor Kutas Ferenc felajánlotta a költő számára a másik kapáját közös játék céljából. Hááát, nem csoda, hogy nem mélyült el a barátság.

Kodegidor 15 évesen, még Vezekényi Gyurikaként, kezdett el verseket írni. Saját bevallása szerint akkor elég rossz verseket írt, de mindenki így kezdi, tette hozzá. Kodegidor egy nyelvbotlás eredményeképp született a 6-os villamoson, mikor a költő a gondolataival és a szavaival játszadozott. Vezekényi György nem csak a szavakkal való játékot próbálta ki, hanem az ecsettel és a gitárral is. Festményét még nem láttuk, de a gitárral határozottan jó viszonyba került. Többek egyöntetű véleménye, hogy megzenésítve egészen könnyen emészthetőek a Kodegidor-versek, amik két féle módon születnek, vagy a vershez ír zenét, vagy egy, a fülébe mászott dallamhoz szöveget. Az egyik ilyen Oxfordban született, mikor a feleségével séta közben megpihent, egy másik pedig házi feladat eredményeképpen jött létre, mert párjától azt a feladatot kapta, hogy írjon verset a konyhaszekrény ajtajáról. A feladat egyébként kevésbé költőien valószínűleg valahogy így szólhatott, “Gyuri! Lóg a konyhaszekrény ajtaja. Vagy írj róla egy verset, vagy javítsd meg, de gyorsan!”. Gyuri verset írt.

Dr. Kutas Ferenc azon kérdésére, hogy mi a tisztességes szakmája, Kodegidor elárulta, arra korán rájött, hogy költőségből nem lehet megélni. Pedagógiai főiskolát végzett, majd marketing-szakember és blogger lett. A bloggerkedést Gyurcsány Ferenc feketeöves mesterbloggertől leste el. Hallotta, hogy a korábbi miniszterelnök blogot vezet, és akkor nézett utána, hogy ahhoz milyen jogosítvány is kell.

Annyira megtetszett neki az elektronikus média adta lehetőség, hogy papír alapon csak egy könyvet jegyez, a többit már digitális formában adja ki.

Az előadóesten Gombár Hajni a versek olvasásában, Hajdu Gábor pedig a gitártudásával volt a moderátor és a költő segítségére.

Vélemény, hozzászólás?

120210london

Irány London!

120212schirilla

Jeges fürdő a Körösben