in

Amerikából jöttem

120219szklenar

120219szklenarMeseszerű kalandban volt része Szklenár Tamásnak, aki egy sátorállítás következményeképp egy évet foglalkozhatott az Egyesült Államokban azzal, amivel szeret, a csillagászattal. Időről-időre már korábban is láthattuk-hallhattuk képes előadásait a bolygókról és csillagokról, de most amerikai kalandjáról mesélt pénteki könyvtárbeli előadásán. Informatikusként került meghívásra a HATNet projektbe, de hamarosan már észlelő csillagászként dolgozott. A nevéből, Hungarian Automated Telescope Network, azaz a Magyar Automatikus Távcsőhálózat magyar projekt, ahol kis átmérőjű csillagászati távcsövekkel vizsgálják az égboltot. Tamás exobolygókat, azaz távoli csillagok körül keringő bolygókat keresett az automata rendszerrel. Míg korábban úgy tartották, hogy ezekből alig van néhány, mára ez megdőlt. A technika fejlődése nagyban hozzájárult a körülöttünk levő univerzum megismeréséhez. Ezeket a bolygókat nem úgy fedezik fel, hogy egyszer csak észreveszik, hogy ott van, hanem úgy, hogy a mérik a megfigyelt csillag fényének a változását, és annak egészen apró változásából, ill. annak ábrázolt görbéjéből következtetnek arra, hogy ott bolygó lehet. Szklenár Tamásnak is majdnem sikerült egyet felfedeznie, de Murphy közbeszólt. Ami elromolhat, el is romlik, így pont abban a lélektani pillanatban mondta fel az elektronika a szolgálatot, mikor a csillag fényereje elkezdett csökkenni.

Egy évet töltött Bostonban, ill. Arizonában, ahol a légköri viszonyok az év nagyobb részében megfelelők, és a 2400 magasban levő távcsöveknél 5%-os a páratartalom és gyakorlatilag nulla a fényszennyezés. A körülmények mondhatni a földi viszonyokhoz képest ideálisak. Ilyen körülmények mellett igazi kaland lehetett ez az egy év a magyar csillagásznak. Reméljük, hogy hamarosan alanyi jogon kerül a neve egy exobolygó felfedezői stábjának a névsorába, ugyanis itthonról távvezérléssel továbbra is végez észleléseket.

Vélemény, hozzászólás?

120219erdelyi

Átértelmezett arányok

120220gepiro

15 hibátlan dolgozat az országos gépíróversenyen