in

Aprajafalváról jelentjük

120308chovan

120308chovanA chovánosokkal mindig történik valami. Legutóbb egy rablás hátráltatta az ifjú zenészek avatását, tegnap pedig pedig Hókuszpók csent el pár hangszert a hupikék törpikéktől. Már-már az az érzése az embernek, hogy Iváncsó József vonzza a bajt. Szerencsére nem egy válsághelyzetben a fejét elvesztő fajta, így a zenészavató végére előkerült minden hangszer a törpök életének megkeserítőjétől. Ezért persze teljesíteni is kellett a zenésznövendékeknek. Hókuszpók egy hosszú kérdéssort küldött, amin a kérdésekre adott helyes válaszokkal lehetett kiváltani a hangszereket. Aki figyelt, hallhatta, hogy Iváncsó tanár úr kicsit csalt, mert a válaszoknál segített, de ez a hangzavarban nem tűnt fel a varázlónak. Közben az iskola felsőbb osztályos növendékei adtak elő egy-egy zeneszámot tanult hangszerükön.

A Chován “Ifjú zenésze” az lehet, aki letette az első féléves vizsgákat, mondta Brachna Irén, miután a hangszerek terén helyreállt a rend és lehetőség nyílt egy kis együttmuzsikálásra és éneklésre. A frissen avatott diákok ilyenkor egy chovános szolfézsfüzetet kapnak, ill. ezalkalommal egy mézeskalácsból készült violinkulcsot vihettek még haza.

Vélemény, hozzászólás?

120307virag

A NŐ… – amolyan nőnapi köszöntőféle… –

120308laczi

Búcsú az Újtemplomtól és Szarvastól