in

Nagyok lesznek?

120317nagyvagy

120317nagyvagyIsmét lesz szarvasi csapat a Nagy Vagy! című vetélkedőn. A TV2 képernyőjén vasárnap délelőttönként látható versenyre az idén is neveztek a Benkások. A küzdelmek írásunk megjelenésének időpontjában is folynak, de az eredményt csak a képernyőre kerüléskor, kb. három hét múlva, tudhatjuk majd meg. A nem éppen olimpiai sportágakban folyó ügyességi versenyeken medencében, szárazföldön vagy akár a levegőben folynak a küzdelmek.

A diákokból, tanárokból és szülőkből és ismert emberekből álló idei csapatot Kriska Zsuzsa, Kós Nóra, Kós Tibor, Szitó Szabolcs, Velky Anna, Ganyecz Zalán, Pályi Petra, Körösfalvi Dóra, Babák Botond, Fonád Zsombor alkotja. Versenyzőinket – a tervek szerint – két igazi szépség támogatja. A vezérszurkolónk Lipcsei Betta, míg a celeb csapattárs Görög Zita lesz. Ne feledkezzünk meg a snowboardbalesete miatt versenyzőből edzővé avanzsált Zalán Csabáról sem, aki az uszodában és a tornateremben gyakoroltatta a publikus gyakorlatokat.

Hajrá szarvasiak!

Vélemény, hozzászólás?

120316bszta

Hosszú az út hazulról hazáig

120316szgya

Magyar tudósok, akik nyugaton alakították a XX. század történelmét