in

Szarvasi termék

120419termek

120419termekNem kis fejszébe vágta a fáját az önkormányzat, vagy fordítva. Szeretnék bevezetni a “szarvasi termék” fogalmat, ami a helyi termékek helyi piacra jutását lenne hivatott segíteni. A Gazdasági Bizottság tegnapi ülésére Kiszely Mihály tanácsnok meghívott olyanokat, aki valamilyen aspektusból érintettek a témában. A termelőkön kívül eljött Lestyán György, a Szarvas Coop Zrt. vezérigazgatója is, aki a Coop üzletekben alakítana ki helyet a szarvasi termékeknek.

A szabályozás körül még akadnak kérdések, amiket majd pontosabban ki kell fejteni. Ebből a szempontból a két véglet jöhet szóba, vagy mindent aprólékosan meghatároznak, vagy lazább kötelmek mellett a piac szabályozó szerepére bízzák dolgot.

Az ügyet megnehezíti az, hogy még nincs ilyen az országban, azaz sehonnan sem lehet puskázni. A mai testületi ülésen napirendre kerül a téma, és a Gazdasági Bizottság ajánlásával minden bizonnyal el is indul – az országban elsőként – a projekt. Kíváncsian várjuk, mit hoz majd az élet ebben az első hallásra egyszerű, de mélyebben megvizsgálva igen összetett témában. Az a tegnapi bizottságin a vélemények ütköztetésekor kiderült, hogy miért nem lépett még senki ebben a témában.

Vélemény, hozzászólás?

120418foto

Velünk ébredő természet

120419kresz

Közlekedésben a legjobb