Connect with us

Kiállítás

Akt Tessedik születésnapjára

120423szuhaj

120423szuhaj270 éve született Tessedik Sámuel evangélikus lelkész. Tiszteletére nyílt egy emlékkiállítás a Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében szombaton. A megnyitón két vezetőnk, Babák Mihály világi városvezető és Lázár Zsolt evangélikus gyülekezetvezető rótta le tiszteletét a nagy előd előtt.

Polgármesterünk először a Könyvtárban találkozott Tessedikkel, ahol egy német nyelven kiadott könyvét olvasta szótár segítségével. Tanult is a két és fél évszázada élt elődtől, merjen álmodni, merjen vállalkozni, merjen úttörő lenni. Polgármesterünk nincs is híján ezeknek a tulajdonságoknak, sőt, még Tessedik meg nem valósult álmainak megvalósítására is kísérletet tesz.

Ez az év kétszeresen is Tessedikre emlékezteti Babák Mihályt. A 270. születésnap mellett a 210 éves Vajda Péter Gimnázium visszatérése az egyház szárnya alá is az év fontos eseménye lesz.

Lázár Zsolt Tessedik önéletírásának miniatürizált változatát hordja magával. Nagyon érdekes, hasznos, iránymutató olvasmánynak tartja, mondta. Örömmel szolgál abban a Templomban, amiben hajdanán híres evangélikus elődje prédikált.

A kiállítás látogatóit egy akácfatorzó várta a Múzeum előtt. A törzs és a korona elágazását Szuhaj György a hét folyamán gondosan megtisztogatta a kéregtől, hogy szombaton, mintegy akt, made by the természet, fogadja a vendégeket, akik az evangélikus lelkész mellett az akác szarvasi meghonosítójának is tisztelegtek ezen a délutánon.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

2012. április
h k s c p s v
« Már   máj »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Kategóriák

Friss

Connect