in

Az akarat kevés volt

120503kezi

120503keziAz 5.helyen álló Vecsés Kombi Expressz otthonába látogatott a Szarvasi NKK csapata. Zelei Bernadett sérülése miatt csak a kispadról bíztathatta társait, helyét az irányító poszton ezen a mérkőzésen debütáló Janis Zita vette át, aki nem is vallott szégyent. Fej – fej mellett haladtak a csapatok, Molnár Kinga igazi vezéregyéniségként fogta össze a lányokat, rendre a hálóba talált. A  10. percig minden rendben volt, ekkor  a szarvasiak  több hibát is elkövettek, amit az igen jó formában játszó vecsési szélső ki is használt, és a gárda nevét igazolva, átrohant a Szarvason,  4 találatot ért el indításból /10 – 5 /.Sajnos ezt a hátrányt nem tudta a csapat kompenzálni, pedig minden játékos nagyon akart. Ennek  a következménye az lett, hogy rendre a kapufát találták el a lányok, a szerencse sem szegődött  melléjük. A hazaiaknál szintén elemében volt a kézilabdában már sokat az aztalra letevő Erdős Éva is. A hátrányt így nem sikerült lefaragni, sőt, az utolsó 4 találatot ismét a “villámlábú” szélső neve mellé jegyezték /19-12/. A gólok száma egyértelműen azt igazolta, hogy a szarvasi lányoknak a védekezéssel akadt több problémájuk, a kapuscsere sem segített ebben az időszakban. A félidőre hétgólos hátrányt szedtek össze a lányok, a Vecsés nyugodtan hátradőlve töltötte a 10 perces pihenőt. Mindenki azt várta, hogy nagy verést kap a vendég csapat, visszavágva az őszi szarvasi vereségért. A Szarvas azonban nem adta fel, szinte minden poszton megújulva, újra felépítve mindent, hatalmas tartásról tett tanúbizonyosságot. Fokozatosan dolgozta le hátrányát, melyben jelentős szerepe volt Juhos Eszter kiváló védéseinek, és  feljavuló védekezésének. A hazai csapat  11 percen át képtelen volt a vendégek hálójába találni. A szezon talán legjobb, és legötletesebb támadójátékát bemutatva a 20. percre 1 gólra közelítette meg, az ekkor már jelentősen elfáradó vecsési lányokat a Szarvas. Ebben az időszakban, ha csak egy ici-pici szerencséje is van a Szarvasak, átvehette volna a vezetést a ledöbbent hazai lányoktól. A vendég szurkolók “itthon vagyunk” rigmusa is kevés volt, hiszen a zsinórban  lőtt 3 kapufa után  egyszer sem befelé csorgott a labda…  Az utolsó pár percben nyilvánvalóvá vált, hogy hiába volt a II. félideji hajtás, az első félidőben összeszedett  hátrányt már nem lehet ledolgozni, így szomorúan, de tiszta lelkiismerettel hagyhatta el a küzdőteret minden pályára lépő játékos, mert volt tartása a csapatnak, jelentős hátrányból tudott felállni, csak egy kis szerencse kellett volna a bravúrhoz.  A II. félidei teljesítménye alapján rászolgált volna a csapat a döntetlen eredményre. A csapatot elkísérő szurkolók vastapssal köszönték meg a lányok helytállását.  A bajnokság egyik legjobb játékvezetését hozta a találkozó, melyre idegenben még nem nagyon volt példa.

Almási László: Az akarat kevés volt a mai napon a győzelem eléréséhez, a csapat azonban hatalmas szívvel küzdött, így valamennyi játékos dicséretet érdemel.

Vecsés Kombi Expressz – Szarvas NKK 29 -25 / 19 – 12 /

Vezette: Babicz Gábor, Barna László

Vecsés, 80 néző

Szarvas: Kasik / kapus/ Ábrahám, Molnár /8/, Janis/4/, Hajdu/3/, Kovács F/4/, Fulajtár Csere: Juhos/ kapus/, Csery/5/, Blaskó/1/, Farkas E,Farkas K, Körmendi,  Horváth

Edző: Almási László

Ellenfél ld:Bátori /8/, Erdős/8/

Vélemény, hozzászólás?

120503bogar

Közeleg a lejtő vége

120504szinhaz

Haláli játék