Búcsúztak a szakképzősök

120506szekely

120506szekelyIskolájuktól való búcsúzás után a Víziszínpadra vonultak a Vajda Péter Intézmény Szakképző Iskolájának végzősei. A szakközepesek mellett az idén a szakképzőben élelmiszer- és vegyiáru-eladó, festő, mázoló és tapétázó, kőműves, pincér, szakács, bútorasztalos, fodrász, informatikai hálózatépítő és üzemeltető, ügyintéző titkár kereskedő és vendéglős szakon végzettek ülhettek a színpadra, hogy  búcsúzzanak a diákévektől.

Az iskola diákjainak rövid táncos-énekes előadása után elköszönt tőlük intézményvezetőjük, Kohut Andrásné, valamint polgármesterünk Babák Mihály is, majd a legtehetségesebb diákok jutalmazásával folytatódott a ballagás.

Az idő ezen a hétvégén is megpróbálta optimizmussal feltölteni az önálló élet kapuján belépő fiatalokat. A verőfényes napsütés csalóka illúziót kelthet bennük, odakint nem olyan fényes a helyzet. Talán sohasem lesz olyan gondtalan életük, mint diákéveik során, a szülői védőháló alatt.

Innen már csak előre érdemes tekinteni, és a célokat szem előtt tartani, ha sikereket akarnak elérni az életben, amihez sok sikert kívánunk nekik!