in

Kádertemetőket sejt a Jobbik

120617jobbik

120617jobbikÉppen az ukrán-francia mérkőzés idejére hirdetett meg a Jobbik lakossági fórumot a SZIRÉN irodaházában levő irodájukba. Jelen volt: Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés Ifjúsági, Szociális, családügyi és lakhatási bizottságának elnöke, Samu Tamás Gergő, a Jobbik megyei elnöke, megyei közgyűlési képviselő, Gajdos Attila, a Jobbik szarvasi alapszervezetének elnöke, önkormányzati képviselő. Hiányzott: egy kivetítő.

Samu Tamás Gergő köszönetet mondott azoknak, akik a meccs helyett a lakossági fórumot választották. Igen mozgalmas két hét áll a Jobbik mögött. Harmadikán – minden ellehetetlenítési kísérlet ellenére – eredményesen bonyolították le a trianoni megemlékezést, mondta egykori országgyűlési képviselőnk, majd a regionális és az országos ügyekre tért. Pártszinten értékelték a az elmúlt két éves, választási ígéreteik mentén végzett tevékenységüket, amit egy kétezer példányos kiadványban adnak ki a közeljövőben.

Emlékeztetett egy korábbi, Halászcsárdába szóló vacsorameghívásra, amit Földesi Zoltán, korábbi országgyűlési képvisel tett még jóval korábban, és arra az esetre vonatkozott, hogy ha az M44-es gyorsforgalmi út nem készül el 2006-ig. Ahogy észre vettük, pontosabban észre nem vettük, az út nem készült el, úgyhogy Samu Tamás Gergő szeretné ételre váltani az ígéretet. A Jobbik, annak ellenére, hogy Kormány közleményt hozott nyilvánosságra az ütemezésről, a héten jelképesen el is temette az M44-est.

Gajdos Attila csatlakozott az előtte szólóhoz az ebédet illetően, majd címszavakban szembesítette a FIDESZ választási ígéreteit a tényekkel. Káoszos kormányzati rendszert élünk, amikor a képviselők egyik nap megszavazzák a törvényeket, aminek a hatásait másnap otthon már meg is próbálják elhárítani. Vajon kire vagy mire gondolhatott Gajdos Attila?

A járásokat egyszerűen csak kádertemetőknek nevezte a szarvasi Jobbik első embere. Véleménye szerint ide fogják elsüllyeszteni a kiöregedett kádereket, akik a következő választáson a rendszer átalakítása miatt nem jutnak szerephez.

Sajnálatát fejezte ki a folyamatos vidékellenes politika, valamint a vasutak elsorvasztása miatt. Amit a szocialisták nyíltan meg mertek tenni- vonalbezárások -, azt a FIDESZ nem meri felvállalni, inkább ellehetetleníti azokat.

Sneider Tamás nem akart a részletekbe belemenni, csak nagyvonalakban vázolta a problémát. Kevés gyerekszületések száma. 88 ezer született tavaly, ami nagyon kevés. Ehhez a nagyarányú elvándorlás járul, ami különösen Békés megyét sújtja. A FIDESZ a nagybirtok-rendszert támogatja, ahelyett, hogy a tömegek mind szélesebb bázisát juttatná földhöz, amit bizonyít Ángyán József távozása is. Nő a korrupció is, jelentette ki Sneider Tamás, ám az emberek büntetnek, egy hónap alatt 7%-ot esett a kormánypárt népszerűsége.

A jövő a Jobbik szerint a mezőgazdaság, a feldolgozóipar és a mezőgazdasági gépgyártás fejlesztésében, az oktatás és a közművelődés decentralizálásában található. Ahhoz, hogy mindenkinek megélhetést biztosító munkája legyen a forrásokat az államadósság újratárgyalásából (3000 milliárd), a multik nyereség-kivitelének megnehezítéséből (4000 milliárd), a korrupció visszaszorításából (1000 milliárd) és a cigányság egy részére költött pénzek felülvizsgálatából (1000 milliárd) biztosítaná. Ez így 9 ezer milliárd, ami a magyar GDP (22 ezer milliárd) csaknem fele.

Ha a FIDESZ elvesztett 7%-a mind náluk csapódott le, akkor a hitükön kívül már csak erő kell a következő választásokig, és ha akkor pozícióba kerülnek, már csak akarat, hogy véghez is vigyék programjukat, hogy egy következő ellenzéki lakossági fórumon ne sorolhassa fel nekik ugyanezeket.

Sajnos Sevcsenko nem tudott ismét csodát tenni, az ukránok kaptak egy kettest a franciáktól.

Vélemény, hozzászólás?

120617romer

Akinek rózsás a lelke

120618nyitogala

Élet a deszkákon