in

Vezérek, bástyák, királyok

120627szlovak

120627szlovakSzívük hevesebben dobogott, az együtt töltött idő élménye az emlékezet felszínén kavargott, mosoly és könnycsepp váltakozott az arcukon. Így várták a Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Diákotthon 8.-os diákjai, hogy elkezdődjön az ünnepség, az iskolában lejátszható utolsó játszma, a ballagás. 30 diák, mint a sakktábla figurái, akik egyszerre voltak feketék és fehérek, büszkék és szerények felsorakoztak június 16-án az intézményben azért, hogy megtegyék általános iskolás életük utolsó lépéseit. A Vajda Péter Művelődési Központban Medvegy Pálné igazgató megosztotta a sakkjáték üzente gondolatait az ünnepség díszvendégeivel is, úgy mint Dr. Štefan Daňo főkonzullal, Hodálik Pál alpolgármesterrel, Dr. Melis János jegyzővel, Kiszely Pálné pénzügyi osztályvezető helyettessel, Mótyán Tiborral, a szlovák önkormányzat elnökével,  Pecsenya Péter megyei szlovák alelnökkel, Frankó Pálnéval az iskola alapítványának kuratóriumi elnökével, nyugalmazott igazgatóhelyettessel, Dr. Csontos Évával, az Ügyrendi, Közbeszerzési, Turisztikai és Környezetvédelmi bizottság tagjával, Darvas Sándor iskolarendőrrel, Gajdos Attila képviselővel, valamint a szülők választmányának elnökével Kincsesi Bélával, az alelnökökkel, Deák Mártával és Bohák Jánossal. A sakk örök lépéseit tanító Patkó Lajos sakkmesterrel és Feszt Attila pingpong edzővel, Voska Istvánné és Szakács Jánosné  nyugalmazott pedagógusokkal, az ünnepségen résztvevő szülőkkel, nagyszülőkkel, hozzátartozókkal. Az igazgatónő azzal búcsúzott a végzősöktől, hogy életük tábláját  írják tele, olyan igényességgel, mint amilyenek ők maguk, teremtsék meg saját valóságukat. Jöjjenek rá, mely bábukra kell vigyázni, hogy győzelemre vigyék a játszmát.

2004-2012-ig tartottak az általános iskolás évek, most 30 különböző egyéniség, különböző karakter intett búcsút hálásan Barbi néni „vezérnek”, Dolli néni „királynak” és a többi tanárnak és tanítónak, akik magot vetettek, embert formáltak, versenyre vittek, szeretve követeltek és ha kellett vigasztaltak. A hetedikesek múlhatatlan emlékeknek az iskolában maradó barátokat nevezték, mert az élményeket, közös pillanatokat szívek őrzik tovább, nem puszta szavak.

Tavaly még boldogan várták a nyári szünetet a végzősök, most bizonytalansággal. Az új közösségben ki érti majd őket fél szavakból, egyetlen pillantásból, hangsúlyból. A felnőttek világába igyekeznek, de olyan lépcsőkön, ami miatt nem kell szégyenkezniük és egykori tanáraik büszkén mondhassák majd „Ő az én diákom volt!” Közülük 14-en gimnáziumban, 14-en szakközépiskolában, 2-en szakiskolában folytatják diák éveiket.

A Szlovák Általános Iskoláért, Óvodáért Alapítvány kuratóriuma ez évben is támogatta a szlovák nyelvvizsgák megszerzését, így 21 fő indulhat középiskolájába már meglévő nyelvvizsgával. A 2004-2012-ig tartó munka értékeléseként átadásra került a Folytán János díj, melyet idén Podmaniczky Lilla tanulónak ítéltek, legjobb történelem és szlovák tudásáért. Kondacs Péter díjban részesült Bertók Hajnalka tanuló, mint a matematika és szlovák ismeretek legjobb tudója. A Mótyán Tibor által alapított díjat Bertók Csillának ítélték, a szlovák hagyományok és népzene példaértékű ápolásáért. Pecsenya Péter megyei szlovák alelnök és egyben Kardos Szlovák Önkormányzatának elnöke a legjobb kardosi szlovákosnak, így Kotorba Kingának adott át jutalmat. Tanulmányi díjban részesültek Borbély Flóra és Mucha Kornél. Kulturális díjat Kondacs Anikó, Gulyás Anett, Fábri Cintia és Jambrich Evelin kaptak. Közösségi díjat Kulik Barbara, Zolván Kamilla, Harmati Anna, Majoros Dóra és Szrnka Márk érdemeltek. Sportmunkájáért Pribelszki Dóra, Bakró Gábor, Hlbocsányi Richárd, Gulyás Dávid és Gurszki Krisztián részesült elismerésben. Babák Mihály polgármester felajánlását Galla Petrának és Varga Tibornak ítélte a tantestület, ez utóbbi tanuló mint leendő történelem – földrajz szakos középiskolai tanár egy karórával is gazdagabb lett.  Hodálik Pál alpolgármester, a természettudományok kedvelője, kémia szakos tanár egy természettudományokban jártas tanulónak, Bertók Hajnalkának ajándékozta a földrajz, kémia „titkok könyvét”.  A szülők önzetlen segítségét oklevéllel és vörös rózsával hálálta meg az intézmény, így a 12 éves aktív szülői munkaközösségi tevékenységéért a Gulyás házaspártól is búcsúztak.

Mótyán Tibor szlovák nyelven köszöntötte az Országos Szlovák Önkormányzat nevében is a búcsúzókat és kívánt nekik türelmet, tiszteletet és reménységet az útra. Hodálik Pál alpolgármester érzéseit nem kendőzte és elmondta, hogy tavaly csupán 3 zsepivel készült a szlovákos ballagásra, idén már egy csomagnál is többet fogyasztott meghatódottságában, mert érzi és látja a rendkívüli szülők és pedagógusok igyekezetét, érzi az igazgatónő nevelését az ünnepi beszédén keresztül, aki még a felnőtteket is tanítja hasznos, útravaló gondolataival. Az igazi érték belül van, derült ki az alpolgármester tanulságos történetéből, melyet egy hét éves kisfiú és az édesapja történetén át juttatott el az ünneplőkhöz. A ballagó tarisznya egy újabb gondolattal gazdagodott általa, vannak az életben olyan lépések, melyek csak egyszer léphetők meg és visszavonhatatlanok. Azon igyekezzenek a most ballagók, hogy az élettől soha ne kapjanak mattot.

– Maya –

Vélemény, hozzászólás?

120628telki

Megjártuk a telki országos döntőt!

120629bolhapiac

A bolhapiac diszkrét bája