in

Kajakverseny szarvasi vizeken

120709koroskupa

120709koroskupaKét héttel a békésszentandrási Simon Fiala Tibor-emlékverseny után, újra szűkebb pátriánkban sereglett össze a honi kajakosok egy jelentős része. A Holt-Körös szarvasi, önkormányzati üdülő előtti szakaszán 18 egyesület csaknem 200 versenyzője szelte a vizet szombaton és vasárnap. Bár a Körös Kupáért kiírt Sándor Tamás-emlékverseny létszámában nem érte el a szentandrási viadalét, a házigazdáknak így sincs okuk a pironkodásra, hiszen a kánikula ellenére kiváló hangulatú eseményt bonyolítottak le. Szombaton a hosszú és a sprinttávokat tartották, vasárnap az ezres és az ötszázas számok kerültek terítékre.

– Az elmúlt évekhez hasonlóan közepes nagyságú mezőnyt sikerült Szarvasra csábítanunk. A tatai Hódy Sport és a szegedi EDF Démász érkezett nagyobb létszámmal, így nem csoda, hogy közöttük dőlt el a pontverseny is. Az első nap győzteseinek aranyérme ingyenes belépést biztosított az érintettek számára a Vízi Színház esti előadására. A sportág népszerűsítésére szolgáló versenyen, igyekeztünk a szokásosnál is nagyobb figyelmet szentelni a legifjabbakra és az abszolút kezdőkre. Számukra évközben kevesebb lehetőség adódik a megmérettetésre. Szerencsére valamennyi megyei egyesület partnernek bizonyult, így ezeket a számokat is komoly létszámokkal tudtuk megrendezni – ecsetelte Dobruczky Zsolt, a házigazda klub elnöke.

Győztesek, békésszentandrási és szarvasi pontszerzők. Felnőtt férfi. K–1 10 000 m: 1. Winkler Máté (Dominó Honvéd), 2. Nyemcsok Máté (Szarvas). K–1 200 m: 1. Gyertyános Gergely (UTE). K–2 200 m: 1. Gyertyános Gergely, Varga Norbert (UTE, Démász), … 3. Szitó Ákos, Kovács László (BSZHSE, Démász). K–4 200 m: 1. Démász, UTE (Nagy Vendel, Varga Norbert, Csamangó Attila, Gyertyános Gergely). K–1 1000 m: 1. Winkler Máté. K–2 1000 m: 1. Kun Gábor, Nagy Gábor (Hódy Sport), … 3. Kós Tibor, Zalán Csaba (Szarvas). K–2 500 m: 1. Vidró Gergely, Fazekas Nándor (Győr). K–1 500 m: 1. Végh Gábor (Gyomaendrőd).

Ifjúsági férfi. K–1 1000 m: 1. Gurgulics Bence (Hódy Sport). K–2 1000 m: 1. Nagy Vendel, Havasi Gergő (Démász, Vác). K–1 500 m: 1. Havasi Gergő (Vác), 2. Bogár Gábor (Szarvas). K–2 500 m: 1. Nagy Vendel, Havasi Gergő.

Serdülő fiú. K–2 4000 m, V-VI. évf.: 1. Onczai Levente, Kiss Bicskei Márk (Démász). K–1 4000 m, V. évf.: 1. Kopasz Bálint (Algyő). K–1 4000 m, VI. évf.: 1. Erdősi Áron (Hódy Sport), … 3. Sztankovics Tamás (Szarvas). K–1 1000 m, VI. évf.: 1. Sztankovics Tamás, … 5. Sárkány Dávid (Szarvas). K–1 1000 m, V. évf.: 1. Kuli István (Szarvas). K–2 1000 m, VI. évf.: 1. Hajas Tamás, Papp Bálint (SZTIHE). K–2 1000 m, V. évf.: 1. Lichstenstein Péter, Kopasz Bálint (Démász, Algyő). K–1 500 m, VI. évf.: 1. Erdősi Áron, … 7. Csipai Tamás (Szarvas). K–1 500 m, V. évf.: 1. Lichstenstein Péter (Démász). K–2 500 m, VI. évf.: 1. Erdősi Áron, Szilágyvári Donát (Hódy Sport). K–2 500 m, V. évf.: 1. Nyeste Márton, Vaszkó Viktor (Békés).

Kölyök fiú. K–2 4000 m, III-IV. évf.: 1. Marton Szilárd, Czinege József (Szolnok). K–1 4000 m, III. évf.: 1. Szilágyi Soma (Szarvas), 2. Konstantinovics Máté (Szarvas), … 4. Holló Krisztián (Szarvas). K–1 4000 m, IV. évf.: 1. Kuli István (Szarvas). MK–1 4000 m, III. évf.: 1. Komáromi Dominik (Szolnok). K–1 1000 m, IV. évf.: 1. Kuli István, … 6. Konstantinovics Máté, … 8. Győző Bence (Szarvas), 9. Holló Krisztián. K–2 1000 m, IV. évf.: 1. Marton Szilárd, Czinege József.

Gyermek fiú. MK–2 2000 m, I. évf.: 1. Nagy Ádám, Almási Roland (Hódy Sport), …6. Komáromi Roland, Szekeres Zoltán (BSZHSE). MK–2 2000 m, II. évf.: 1. Csokor Erik, Zahora Szilveszter (Hódy Sport). MK–1 2000 m, II. évf.: 1. Kós Benedek (Szarvas), 2. Grivalszki Tamás (Szarvas), 3. Somogyi Róbert (Szarvas), 4. Kondacs Máté (Szarvas). MK–1 2000 m, I. évf.: 1. Czerjak Attila (Szarvas), … 3. Mikó Dániel (Szarvas), 4. Pekár Tibor (Szarvas), … 6. Gyulai Dániel (Szarvas), … 8. Szlovák Balázs (Szarvas).

Szabadidősportolók. K–1 500 m, V-VI. évf.: 1. Lovas Dániel (Szarvas). MK–1 500 m, III. évf.: 1. Szilágyi Gergő (Kecskemét), … 3. Kupecz Gergő (Szarvas), 4. Pecznik Péter (Szarvas), 5. Kun Dávid (Szarvas). MK–1 500 m, II. évf.: 1. Hajduch Dávid (Szarvas), 2. Nagy Károly (Szarvas), 3. Herceg Ádám (BSZHSE). MK–1 500 m, I. évf.: 1. Opavszki Márk (Szarvas), … 6. Kupecz Dávid (Szarvas), 7. Bánfi Péter (Szarvas), 8. Ficzere Ferenc (BSZHSE). MK–1 500 m, előkészítő, 2002: 1. Tóth Bálint (Démász), … 4. Osztás Péter (Szarvas). MK–1 500 m, előkészítő, 2003: 1. Molnár Előd (Szarvas).

Felnőtt női. K–1 200 m: 1. Bodonyi Dóra (BSZHSE), 2. Homonnai Luca (Szarvas). K–2 200 m: 1. Lővei Kitti, Lővei Fanni (Gyomaendrőd).

Ifjúsági női. K–1 1000 m: 1. Homonnai Luca (Szarvas), … 3. Fazekas Györgyi (BSZHSE). K–2 1000 m: 1. Lövei Fanni, Lövei Kitti (Gyomaendrőd), 2. Fazekas Györgyi, Paulik Natália (BSZHSE, Gyomaendrőd), 3. Kiss Blanka, Homonnai Luca (Zoltek SE, Szarvas). K–1 500 m: 1. Kiss Blanka (Zoltek SE), … 4. Fazekas Györgyi. K–2 500 m: 1. Lövei Fanni, Lövei Kitti, 2. Fazekas Györgyi, Paulik Natália.

Serdülő leány. K–2 4000 m, V-VI. évf.: 1. Sípos Rebeka, Árok Zsófia (Démász), 2. Szabó Alexa, Petrovic Maja (BSZHSE). K–1 4000 m, V-VI. évf.: 1. Dombvári Rebeka (Szarvas). K–1 1000 m, VI. évf.: 1. Homonnai Luca (Szarvas). K–1 1000 m, V. évf.: 1. Kiss Bettina (Csongrád), 2. Dombvári Rebeka, … 4. Pecznik Réka (Szarvas). K–2 1000 m, V-VI. évf.: 1. Végh Bianka, Kiss Bettina (SZTIHE, Csongrád), … 5. Szabó Alexa, Petrovic Maja. K–1 500 m, VI. évf.: 1. Szemán Ágnes (Démász). K–1 500 m, V. évf.: 1. Kiss Bettina, 2. Dombvári Rebeka, … 6. Pecznik Réka. K–2 500 m, V-VI. évf.: 1. Sípos Rebeka, Árok Zsófia, … 3. Szabó Alexa, Petrovic Maja.

Kölyök leány. K–2 4000 m, III-IV. évf.: 1. Poberai Anett, Rafai Renáta (Magyarkanizsa), 2. Csontos Andrea, Szekeres Tünde (BSZHSE), … 4. Kanti Anna, Polonyi Bettina (BSZHSE). K–1 4000 m, III-IV. évf.: 1. Zahora Orsolya (Hódy Sport), … 5. Szrnka Tímea (Szarvas). MK–1 4000 m, III. évf.: 1. Szanka Edit (Démász), 2. Rohony Noémi (Szarvas). K–1 1000 m, IV. évf.: 1. Zahara Orsolya. K–2 1000 m, IV. évf.: 1. Rohony Noémi, Szrnka Tímea (Szarvas), … 5. Csontos Andrea, Szekeres Tünde, … 7. Kanti Anna, Polonyi Bettina.

Gyermek leány. MK–2 2000 m, I-II. évf.: 1. Varga Sára, Verbőczi Eszter (Démász). MK–1 2000 m, II. évf.: 1. Tóth Dominika (Hódy Sport), … 5. Urbancsok Anett (Szarvas). MK–1 2000 m, I. évf.: 1. Nagy Ágnes (SZTIHE), 2. Lehoczky Renáta (Szarvas).

Szabadidősportolók. MK–1 500 m, I. évf.: 1. Gubucz Szilvia (Gyomaendrőd), … 4. Gerzsenyi Lili (BSZHSE). MK–1 5000 m, előkészítő: 1. Cinkoczki Dzsenifer (Szarvas), 2. Tusjak Enikő (Szarvas), … 4. Frankó Fanni (Szarvas).

A pontverseny végeredménye: 1. EDF Démász 415 pont, Hódy Sport Tata 319, 3. Szarvas 273, … 11. BSZHSE 67.

A verseny támogatói: Szarvasfish Kft., Geomark Kft., Barex Kft., Szirén Kft., Gráf Kft., Darida György, Povázsay Mihály, Szűcs Mihály.

Vélemény, hozzászólás?

120708sisak

Kalapja volt, sisakja lett

120709nora

Mutasd az arcod, megmondom ki vagy!