in

Az Ember az embertelenségben

120722ember

120722emberA Város napi rendezvénysorozat emblematikus eseménye a Szuhaj György rendezésében a Tessedik Sámuel Múzeumban történő kiállítás és az azt követő performensz. Nem könnyű egy ilyet összehozni, derült ki a megnyitón. Hogy megkönnyítsék a jövő kiállításszervezőinek a dolgát, a Tudományos Akadémiánál kezdeményezik, hogy a magyar fogalmak közül töröljék a “leadási határidőt”, mert ez olyan a magyar fejnek, mint a kínai gyomornak a sajt, értelmezhetetlen.

Az idei kiállításra, aminek a témája az “Ember” volt, 45-en száznál is több pályamunkát adtak le. Szuhaj György egyáltalán nem mentegetőzött akkor, amikor kijelentette, nem állítottak ki minden leadott művet, mert azért szeretnének egy szintet tartani.

Szuhaj György ezúttal egy olyan embert kért meg a megnyitóra aki igazán ismeri az emberi testet. Kincsesi Erzsébet természetgyógyász, masszőr, reflexológus látóként született, de egyik pillanatról a másikra elvesztette látását. Akkor, ahogy ő mondta, lekerült az alsó polcra, ahonnan barátai segítették fel és amiről nem tudott könnyek nélkül beszélni. Meghatottságában Szuhaj György karjaival és szakállával sietett segítségére. A támogatás hathatós volt, így Kincsesi Erzsébet hamarosan folytatni tudta gondolatait, amin érdemes elgondolkodni, és talán egy napot bekötött szemmel eltölteni, hogy megértsük azt, ami számunkra megérthetetlen. Látó korában a látványnak és a megjelenésnek tulajdonított nagyobb jelentőséget, ám mióta a látást a tapintásával kénytelen helyettesíteni, új, talán világosabb és átláthatóbb világ nyílt meg előtte. Bár annak a megítéléséhez, hogy a művészek kicsit elvont figurák, nem kell megtapogatni őket, amire jó példát láthattunk a kiállítást követő előadáson is.

A performance többekben nyitott kérdést hagyott hátra. Szuhaj Györgytől és az NSZK-tól megszokhattunk már, hogy a kiállítás után szokásos előadásaikkal sokunknak feladják a leckét. Így volt ez ezen az estén is. A három fehérbe öltözött tettestárs a múzeum előtti lezárt útszakaszon egy hatalmas fehér papírtablót festett… fehérre. De ez csak a látszat volt. A preparált papírt vízüveggel(?) hozták éghető állapotba, amit meggyújtva a három alak kiégett, amin aztán az albínó Csubakkának álcázott Szuhaj György és az NSZK két másik tagja, mintegy a saját árnyékukat (1) vagy az élet és halál határát (2) esetleg valami mást (x) átlépve egyszerűen átsétált és eltűnt az Ótemplom felé. Az előadást taps és értetlenség követte, amit a visszasétáló Szuhaj Györgynek fel is tett az egyik néző.

A rendező jól tette, hogy nem magyarázkodott, miért nem állított ki mindent. Amik a terembe kerültek tényleg a város képzőművészetének gyöngyszemeit képviselik, amire kötelező időt szakítani, mert érdemes megnézni. Jövőre a téma az Isten lesz.

Vélemény, hozzászólás?

120722kenu

Nomád napok a Tiszán

120723hartay

Verses fröccs a Szeparéban