Babák Z
Szarvas mellett a természetben, egy idilli környezetben ültünk le beszélgetni Borgulya Ágnessel.
— A szomszédban áll szüleid háza, ezen a környéken nőttél fel, milyen volt itt a gyermekkorod?
— Csodálatos, mesebeli gyermekkorom volt, nagyon szerencsés vagyok, mert áldott békében nőttem fel. A természet közelsége, a szüleim szerető figyelme vett mindig körül, ami későbbi pályafutásomnak, életvitelemnek biztonságot adó alapköve a mai napig.
— Mennyire voltak itt barátaid?
— Mindig egy kicsit különc voltam, szeretek a közösség középpontjában lenni, de elvonulni is és ez gyerekkorom óta így van mostanáig. Sok barátságot kötöttem, voltak kik elmaradtak, vannak kik maradtak, sok újak jöttek és az értékesebbek velem vannak ma is.
— Felnőve Olaszországba mentél ki dolgozni. Miért pont Olaszország, honnan jött az ötlet?
— Hiszek abban, hogy van sors, és hogy minden meg van írva, mindent megirt egy Kéz, ez volt az én sorsom. A 19. szülinapomat Olaszországban ünnepeltem telítve új lehetőségekkel, még a nap is másképp ragyogott ott. Hamar megtanultam, hogy a magam ura vagyok, csak magamra számíthatok és akkor minden rendben van. Ami tulajdonképpen elindított a vágy, hogy saját lovam legyen, külföld adta azt a reménységet, hogy ez mihamarabb teljesüljön. Igaz, hogy eltelt 13 év, és csak miután visszajöttem lettek lovaim.
— Mennyire érintett meg az olasz kultúra?
— Úgy érzem, nagymértékben formálta személyiségemet. Lenyűgöz a művészetűk, a szépérzetűk, latin temperamentumuk. Festészetemen is tükröződik hatásuk.
— Nem vágysz vissza Olaszországba?
— Időnként kiutazom véletlenszerűen, vagy olasz barátaim látogatnak, megélem az olasz világot, de jól érzem magam itthon Magyarországon.
— Említetted, hogy miután hazatértél, lovat vásároltál magadnak. Hogyan indult a lovakkal a kapcsolatod?
— Talán 13 éves lehettem, mikor édesanyámat munkahelyén megkérdezték, hogy nem e lenne kedvünk nekünk gyerekeknek lovagolni az akkori Táncsics TSZ –ben. Szekeres Pista bácsi, az akkori TSZ elnöke biztosította ezt a lehetőséget. Tulajdonképpen első látásra szerelem volt. Éreztem, hogy ez az, ami én vagyok.
— Tervezel egy hosszabb lovas túrát Európában…
— Igen.
— Európa mely részén húzódna ez a túra?
— A Via Francigena zarándokutat szeretném végigjárni lóháton Canterburytől Rómáig.
— Mi a célod ezzel a túrával?
— A leghosszabb út is egyetlen lépéssel indul, bízom benne, hogy ez az út belső fényemet megerősítené, amit meg szeretnék mutatni a világnak képeim által. Amire gondolok, azt az út során megfestem, hogy mindenki láthassa, akiben él a változtatni akarás, a változás tüze. Ez úton is tisztelettel keresem azokat, akik segítenének támogatásukkal a zarándokút realizálásában, amit előreláthatóan 2014. tavasz végére – nyár elejére tervezek.
— Sok képed témája kapcsolódik a hitvilághoz és a valláshoz…
— Igen, a vallás az egyik alapköve az én életfilozófiámnak.
— Miképp indult a festészettel a kapcsolatod?
— Van egy vezetésem-őrangyalom, belső hangom, vagy hívd, aminek akarod… mert amit az ember lelkében akarattal, hittel és szeretettel eltervez, összefog a világmindenség és oda vezeti arra a helyre, ahol a megoldások kulcsát megtalálja. Így történt ez velem, mikor volt szerencsém megismerni Olaszországban Asztra Mestert, akinek sok mindent köszönhetek, mert beavatott a festészet különleges látásmódjába.
— Kik és mik adnak képeidhez inspirációt?
— Az Élet csupán kanavásza képzeletednek. Ahogyan érzek, amilyen a lelkem hangja, az vetül a vászonra. Szellemi vezetőm a spanyol szürrealista Salvador Dali képei hatásán keresztül vezet engem, szeretem világát, kifejezésmódját, úgy érzem, tükröz engem. A természet csodálata szívemben főbb témám. És a Csend. Mindig azt mondom, van egy fő tételem. A Csend az én Mesterem. Engem Ő tanít.
— Mondhatjuk akkor, hogy hangulatember vagy?
— Mint minden ember, amiképp a világ hatásai érik. Alapvetően pozitív hozzáállásra törekszem, az önsajnálatban nincs erő.
— Kik a példaképeid a világban?
— Krisztusi vonal fontos értéket képvisel számomra. Szívesen megismertem volna azokat a nagy Olasz festőket, akik azokat a csodálatos freskókat festették Itália szerte, ők a valódi mesterek, példaképek. Emberek közül Kassai Lajost említeném, a lovas íjászt Kaposmérőn, ahogy Ő látja Magyarországot és sorsát, azt hitelesnek vélem. Példaképem-tükröm világlátását, személyiségét szellemi vezetőként élem meg. De minden és mindenki más is lehet a példaképem, mindenkitől tanulhatok valamit, olyan eszmét, ami az én teljességem eléréséhez nyújthat segítséget.
— Mit gondolsz a jövőről?
— Ha szántás közben nem gondolsz az aratásra, hittel éberen éled meg a jelened. Akkor érdemes vállalkozni valamire. Ne aggodalmaskodj a holnap felett, majd a holnap aggodalmaskodik dolgai felett. Minden napnak megvan a maga baja, mondja a Jézusi tan. Akinek nincs jövőképe, az szétszóródik, de általában mindenkinek van jövőképe, talán csak nem tud róla, ezért fontos összegezni a teremtő erőt …mert az eltévedt “nyilak” kárt okozhatnak.
— Nyugat Európában, de hazánkban is elterjedtek a “show life” mozgalmak…
— Pont a napokban találtam egy aranyos üzenetet: Ó, te csiga mászd meg a Fudzsijamat! De csak lassan csak lassan! Amikor lelkesen előrerohanunk, előfordulhat, hogy az alapok hiányosak. Homokra nem lehet várat építeni. Álmainkban sokszor szebbnek tűnhet a valóság. Tartalmas élethez fontosnak tartom, hogy ezekhez az álmokhoz mégis hűségesek tudjunk maradni, mert akkor önmagunkhoz maradunk hűségesek. Egyetlen út szerintem, ami a valódi boldogsághoz vezet.
