Connect with us

Rendezvény

Most érik a szilva

120908szilvanap

120908szilvanapÜnnepélyes kezdetet vett a XV. Szilvanap és a Testvérvárosok Találkozója pénteken. Minden a szokásos forgatókönyv szerint zajlott, talán azzal a különbséggel, végre méltó helyére kerül a háromnapos rendezvény, amit immár második alkalommal a Víziszínpad, ill. az Ótemplom előtti tér köré szerveztek. Sokkal hangulatosabb, mint volt az korábban a Fő tér és a Vajda Péter Művelődési Központ – aminek állítólag megint más lett a neve – környékén.

Térzene hívogató hangjára gyülekezett a nép a Víziszínpad előtti parkolóban, ahonnan a gyomaendrődi Színfolt Majorett Csoport, a Garagulya Gólyalábasok és a Szarvasi Hagyományőrző Fúvószenekar vezetésével a tömeg átvonult a fesztiválsátorba. A menetet ezúttal a testvérvárosok küldöttségei tették színesebbé és hosszabbá. Néhány testvérünktől igen szép számban jöttek. A menet nagyon jól festett az Tanítóképző régi épülete előtt a kellemes őszi napfényben.

A fesztiválsátorban sem lehetett leejteni egy gombostűt sem. A Muslincák melegítették be a tömeget, hogy a színpadon a delegációk képviselői már vidám hangulatban köszönthessék egymást és fogadják városunk vezetőinek üdvözletét. Polgármesterünk – aki még nem ért haza a kihelyezett frakcióülésről – helyett Hodálik Pál alpolgármester és Dankó Béla országgyűlési képviselő játszotta a házigazda szerepét. Előző nyelvtudásán mindig elcsodálkozunk. Most mindegyik küldöttséget anyanyelvén köszöntötte. Szerencséjére a kínaiak Wuxiból még nem érkeztek meg.

A közös koccintás után igazán impozáns körülmények között, a Bolza-kastély  teraszán fogadást tartottak számukra. Gróf Bolza Pál valószínűleg nem számolt ilyen tömeggel, mikor annak méretét meghatározta. Most kicsi volt. És a kínaiak még meg sem érkeztek! Megérkezett viszont Babák Mihály polgármester, aki asztalról asztalra ment köszönteni a vendégeket.

Az este folyamán koncerteket nézhettek meg a fesztiválsátorban és a Szent István parkban felállított sátorban a látogatók, de az igazi szenzáció mégis egy belépős koncert volt, amin Rúzsa Magdi töltötte meg a Víziszínpadunkat, de úgy, hogy még pótszékeken és a lépcsőkön is ültek. Akikn nem jutottak jegyhez, azok a Fahídról nézhették a koncertet.

Szombaton a Testvérvárosok Találkozója mellett a Székely Mihály Intézmény mutatkozik be. A Szent István parkban 15 órától átadják a sportolóknak a díjakat, majd ott végeláthatatlan koncertsorozat kezdődik. A fesztiválsátorban itt lesz Rokker Zsolti, Derzsi György és Szeredi Krisztina operettekkel, valamint Gáspár Laci is. A sort Hevesi Tamás zenekara zárja utcabállal.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

2012. szeptember
h k s c p s v
« aug   okt »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Kategóriák

Friss

Connect