in

Egy felejthetetlen hét a Mosel völgyében

120916vajda

120916vajda2012. augusztus 30. és szeptember 8. között hét felejthetetlen napot tölthettünk el Németországban, Wittlichben. Ez a kis városka Rajna-vidék-Pfalz tartományban, a Mosel völgyében fekszik, ahol a hegyoldalakon szőlőt termesztenek, mert a pala, ami borítja a talajt erre nagyon alkalmas.  A táj gyönyörű, amint ez a képen is látható.

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium 26 tanulója és 2 kísérő pedagógusa – Mészáros Tünde és Vidácsné Szurgent Éva – nagy várakozással indult el a hosszú útra.

Az utazás fárasztó volt, de az azt követő élmények kárpótoltak bennünket.

Péntek reggel 9 órakor megérkeztünk Luxembourgba, ahol Tünde néni fia körbevezetett bennünket a pici ország fővárosában. A hosszú út után jól esett egy kis séta a világörökség részét alkotó völgyben, majd megcsodálhattuk az Európa legszebb filharmóniáját és gyönyörködhettünk az EU felhőkarcolóiban.

A délutáni órákban indultunk el Wittlichbe. Mindenki izgatottan várta, hogy találkozzon cserediákjával. Volt, aki már ismerte partnerét, de volt, aki még nem vett részt ezen a programon. A hétvégét mindenki a családoknál töltötte. Mivel éppen „Weinfest” volt, mindenki megismerkedhetett a borvidék hagyományaival.

Hétfőtől kezdődtek el az iskolai programok. Először az iskola igazgatója köszöntött minket, majd egy rendkívűli történelem órán tudhattunk meg sok érdekességet Trierről és annak történelméről, mivel másnap oda  kirándultunk. Ez után pedig mindenki a német partnerével ment órát látogatni. A délutánt közösen töltöttük el. A grillezés után kipróbálhattunk különböző sportokat, mint pl. a kosárlabda, a foci vagy a tollaslabda.

A következő napon Trierbe látogattunk, ahol megcsodálhattuk a város római kori nevezetességeit, a Porta Nigrát, az Amphiteatrumot. Ezt követően szabadprogramot kaptunk, majd hazautaztunk.  

Szerdán ismét iskolába mentünk, s betekinthettünk különböző órákra. Csütörtök reggel Bernkastelbe utaztunk. Ebben a városban található az  egyik legrégebbi „Fachwerkhaus”(favázasház) 1416-ból.  

Az este folyamán egy gyalogtúrát tettünk meg, majd következett a búcsúest egy étteremben, ahol a magyarok és a németek különböző dalokat énekeltek el. Az este jó hangulatban telt el. Majd elérkezett az utolsó nap, amikor visszaindultunk Magyarországra. Köszönetet mondtunk cserediákunknak, azok családjának, s nehéz szívvel vettünk búcsút egymástól, mert ez alatt az egy hét alatt igazi barátokká váltunk. Reméljük, hogy jövő szeptemberben újra látjuk egymást itt, Szarvason.Útban hazafelé megtekinthettük a Neuschwannstein-i kastélyt. A hegyek között megbúvó kastély mindannyiunkat elkápráztatott.

Szombaton kora reggel megérkeztünk Szarvasra, ahol már vártak minket szüleink.

Nagyon köszönjük Tünde néninek és Éva néninek, hogy megszervezték nekünk ezt a nagyszerű utat. Reméljük, hogy két év múlva ugyanilyen utazásban lehet majd részünk. A nyelvgyakorláson túl hatalmas élménnyel lettünk gazdagabbak ☺

Bagi Ivett 10. osztályos tanuló

Vélemény, hozzászólás?

120915srac

Szerelem a temetőben

120916foci

Nem mindennapi győzelem