in

Sérülten, boldogan

120917serult

120917serultIgazán szívbemarkoló kiállítás nyílt szombaton a Tessedik Sámuel Múzeum földszinti termében. Az olimpiai sikereink a figyelem középpontjába helyezték élsportolóinkat. Folyamatosan közvetítette küzdelmüket a közmédia, de valahogy a paralimpikonjainkra már nem jutott ekkora figyelem részükről, pedig most, mikor minden siker úgy hiányzik, mint egy falat kenyér, általuk tudtunk volna még repetázni. Aki figyelemmel kísérte az összefoglalókat, elképedve láthatta azokat az emberi teljesítményeket, amik nem a fizikum, hanem inkább az emberi akaraterő diadala, gondoljunk csak a kéz nélkül született hátúszóra, aki fejjel “csap be”, a kerekesszékes kosarasokra vagy akár a szintén kerekesszékes teniszezőkre.

Ők mind visszaköszönnek azon a kiállításon, ami Para-Paparazzo-Lackó, alias Oláh László, képeiből nyílt múzeumunkban. A fotós maga is mozgássérült. Sérült, nem fogyatékos. Az, hogy fel tud kelni kerekesszékéből, csodaszámba megy. Képein szereplők nem mind ilyen szerencsések. A fotókról nem csak sportolók láthatók, hanem visszaköszönnek a sérültek hétköznapjai, sőt, egy esküvő pillanatai is. Úgy leshetünk be életükbe a fotós által, ahogy egyébként nem tehetnénk.

A megnyitót Kozák Éva hegedűjátéka tette ünnepélyesebbé, a megnyitóbeszédet Pentaller Attila református lelkész mondta, aki Jézus ama gyógyításának a történetét idézte az Evangéliumból, mikor a vak fiatalembert tette látóvá úgy, hogy a földre köpött, és az így kevert sárral bekente annak szemeit, aki miután lemosta, visszanyerte szeme világát. A Pentaller Attila magyarázata szerint azzal, hogy Jézus emberszámba vette a vak embert, akit társai is csak “az”-ként emlegettek, hitet adott neki, és ezzel gyógyulást is.

Ahogy azt a lelkész és Para-Paparazzo-Lackó, alias Oláh László is elmondta, sokszor az egészségesek azzal hozzák lehetetlen, olykor megalázó helyzetbe sérült társaikat – és magukat -, hogy nagyon akarnak segíteni, pedig ők csak annyi segítséget igényelnek, amennyi hiányzik ahhoz, hogy önerejükből megoldják a problémát, nem többet. Valószínűleg azért van ez így, mert mi, egészségesek, nehezen, sőt egyáltalán nem tudjuk azt elképzelni, hogy sérült társaink pont olyan teljes és boldog életet élhetnek, mint mi, és a legnagyobb természetességgel élik meg pl. kerekesszékbe kényszerített életüket.

Kár, hogy a kiállítás megnyitójára mindössze hárman voltak kíváncsiak, ami valószínűleg jelzi azt, hogy mekkora szakadék húzódik az egészségesek és a sérültek, ill. a fogyatékkal élők világa között. Ez nem az egészségeseknek róható fel, hanem a gépezetnek, ami ebből a szempontból sajnos rosszul működik.

Az “És mégis boldogok vagyunk…” című kiállítás október 2-ig tekinthető meg a Tessedik Sámuel Múzeum földszinti termében.

Vélemény, hozzászólás?

120917esku

Éljen a magyar!

120917katona

Uniform