in

Újabb danok érkeztek Szarvasra

120920karate

Eseménydús nyarat tudhatnak maguk mögött a Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesülete tagjai. Az edzők és a karatékák egyaránt kivették részüket a nyári programokból. Ruzsinszki György mint a magyar U21 és felnőtt karate válogatott edzője már a jövő évi –Budapesten rendezendő – WKF Európa-bajnokságra készíti fel az irányítása alá tartozó versenyzőket. Ennek egyik fontos állámása volt a Balaton partján rendezett nemzetközi edzőtábor, mely összefoglalóját a TV 1-en is láthatták az érdeklődők.

120920karate

Lovász György – aki az SKIF Magyarországi Szövetségének vezetője – a hivatalos feladatai mellett a szakmai munkából is kivette részét az elmúlt hónapokban. Július első hétvégéjén Balatonszemesen az SKI MSZ országos edzőtáborában vezetett edzéseket, majd az ausztriai Oberwartban nemzetközi edzőtáborban gyarapította tudását. Egy héttel később már Szlovéniában tartott edzőtábort japán, olasz, belga és szlovén instruktorokkal együtt.

Ezek az edzőtáborok a komoly edzésmunkán kívül lehetőséget biztosítanak arra, hogy az egyes karatékák szakmai fejlődését is lemérjék övvizsgák formájában. Nemzetközi rendezvényeken elsősorban a fekete öves – úgynevezett dan fokozatokra – lehet vizsgázni általában japán instruktorok előtt. Az oberwarti edzőtáborban ez alkalommal két 8. danos japán instruktor – R. Koga és T. Yamada – vezette az edzéseket, akikkel a szarvasi felnőtt karatékák már több alkalommal is találkoztak az elmúlt években. A találkozóra ezúttal hivatalos formában is sor került, mert az egyesület két tagja – Portik Roland és Tímár Attila – az edzőtáborban megrendezett danvizsgán is részt vettek. A vizsgán a karate mozgásanyagára jellemző kombinációkat és formagyakorlatokat kellett bemutatni, amit a vizsgázók közötti küzdelmek követtek. Attila és Roland sikerrel teljesítettek a feladatokat és ezzel 3. dan fokozatot nyertek el.

A Szarvasi Harcművész Egyesület és Küzdősport ebben az évben is várja a karatézni vágyók jelentkezését. Aki szeretné megismerni a karate technikáit, versenyzési, önvédelmi vagy rekreációs céllal az a legjobb helyen érdeklődik Lovász György és Ruzsinszki György edzőknél. Jelentkezés csütörtöki napokon 18:30-tól a Fő téri Általános Iskola tornacsarnokában.

Vélemény, hozzászólás?

120920konyv

Szlovákul, csehül, végül magyarul

120921reggeli

Kerékpáros jó reggelit!