Nem tudta, hogy lehetetlen, ezért megcsinálta!

121002badar

Az első három szó ami eszembe jut Badar Gergő barátomról a következők: Alázat, Hit, Szerénység. Van az a bizonyos reklám, amiben azt taglalják, hogy a lehetetlen nem létezik, hogy jó abban hinni, hogy nincs nem tudom, hogy nincs úgyse sikerül! Számomra mindenegyes mondatát Ő testesíti meg. Mindig is tehetséges sportoló volt, jól futott, úszott, tornázott. Bármihez nyúlt, hamar ráérzett a lényegére. Mégis úgy gondolom, hogy neki nem a gyors mozgástanulása, a genetikája a legnagyobb fegyvere. A szíve az ami mindig előrébb viszi.

Azt mondják egy jó harcos nem sérthetetlen, hanem nagyon is sebezhető, ez teszi igazán bátorrá! Benne nem a harag vagy a gyűlölet, de a szeretet energiái dolgoznak. Gyerekkorunk óta nagyon jó barátok vagyunk, éveken át együtt edzettünk Békésszentandráson. Kajakoztunk, úsztunk, futottunk, kondiztunk. Télen mikor a fűtetlen konditeremben pár fokban edzettünk, és a súlyzókhoz hozzáfagyott a kezünk, ő csak nevetett rajta. Sűrűn igazolva láttuk azt a sort, hogy „ ami nem öl meg, az megkeményít„. Hisz a harcos cselekszik, csak a bolond sír! Nem minden nap voltunk tökéletesen elégedettek a lehetőségeinkkel, sosem álltunk úgy anyagilag, hogy bármit megtehessünk, valamiért mégis mindig úgy éreztük, hogy boldogok vagyunk, mindenünk megvan. Mikor sportolsz, és legyőzöd önmagad cseppet sem számít, hogy a nagyvilág milyen eszmei képeket állít eléd. Nem számít a múltad, a jövőd. Abban a pillanatban élsz, és ezt az érzést kell keresnünk a mindennapokban. Előfordult, hogy vélt vagy valós sérelmeink kissé messzebbre sodortak egymástól minket, de mindig tudtam, hogy Ő az a barátom aki a bajban is ott lesz.

Én hamarabb kerültem el a Szegedi Főiskolára, de hamarosan követett ő is. Gergő is kajakozott, de mivel Békéscsabára járt középiskolába, így nem tudott minden nap vízre szállni. Atletizált, mindig komolyan vette, szép eredményei voltak. Persze a kajakozást sem hagyta abba, amikor csak tudott evezett. Felvételt nyert testnevelő-edző szakra, sajnos költségtérítésesre, így itt is keményen kellett küzdenie, hogy a következő évre átkerüljön államilag finanszírozott kategóriába. Lekerült az atléták közé, sprintert akartak belőle csinálni, gyors volt, ügyes, a klub új reménysége. Valamiért még sem elégítette ki a helyzete.

Az egyik délután feljött az albérletünkbe, láttam, hogy nagyon rossz passzban van. Azt mondta, kételyei vannak, boldogtalan. Nagy a hajtás és nem tudja hogyan tovább. Sokszor van az embernek olyan „világvége” hangulata. Jobbat nem tudtam, így odaadtam neki Lance Armstrong “Bicikli életre halálra” című könyvét. Elolvasta, falta az oldalakat. Akkoriban szereztem be egy közel húsz éves Mali országúti kerékpárt cipővel. Úgy döntött, hogy  elkezd triatlonozni, a futás és az úszás úgy is megy neki, biciklizni meg megtanul. Ismét csillogott a szeme, hamar megtalálta a kapcsolatot a szegedi triatlonos klubbal. Ott aztán kissé megilletődötten látta hogy a társai felszerelése kissé komolyabb mint az övé. A cipőm két számmal volt nagyobb az ő lábánál.

Úgy döntött nem foglalkozik azzal, hogy mi nincs, csak azzal ami van, kitartása. Nagyon megverték minden edzésen, kifulladt, kiesett a bolyból, leszakadt. Nem adta fel, esténként mérgelődött és másnap újra nekivágott. A nyári szünetben hazajött és egyedül edzett, minden nap tekert, minden egyes méteren maximális erőbedobással haladt. Két hónap után már komoly látszata volt a munkájának. 11 kg izomtól „szabadult meg„. A nyár végi Egyetemi és Főiskolás Országos Bajnokságon egyéniben ezüst és csapatban Országos Bajnok lett! Egyetlen egy szegedi csapattársa sem tudta megverni.

Őstehetség, azt mondták róla, pedig itt a tehetség nem sokat számított. Az, hogy minden nap megfogta a kilincset és elindult egyedül edzeni, annál inkább. Az egyik hazautazásunk során, láttam, hogy esni fog. Megkérdeztem, hogy most akkor mit fog csinálni? A válasz egyszerű volt: tekerek! Lance Armstrong azt írta, hogy akkor is kitolta a kerékpárt és edzett, mikor másoknak eszébe sem jutott, hogy kibújjanak az ágyból. Így nem volt kérdés, Gergő is kitolja. Szereti amit csinál, teljes szívéből hisz benne. Mikor edz, egy másik világban van. Ott ahol minden rendezett, ahol minden nyugodt és tiszta.

Így lett ő az évfolyam egyik legjobb tanulója, átvették államira és ösztöndíjat is kap. Akik ismerik is kevesen tudják, hogy miként él a mindennapjaiban. Kora reggel ébred, hiszen futnia kell. Van, hogy jó barátunk, Sanyi, elkíséri, de legtöbbször egyedül teljesíti a távot. Majd jöhet az iskola, nagyon sok mozgásos óra, atlétika, úszás stb. Miután hazaér valami gyors, és igen egyszerű ebéd után, már indul is tekerni. Annyit teker amennyi ideje csak van. Volt, hogy járt úszást oktatni, muszáj fenntartania magát. Majd ha még van ereje esténként meglátogatja a barátnőjét, Orsit. Persze igen sűrűn, futva teszi meg a közel tíz km távot. Sokan azt gondoljuk magunkról, hogy kemények vagyunk, de miután találkozol egy ilyen emberrel átgondolod.

Az idei évben volt egy álma! Teljesíteni akarta a Hosszútávú Duatlont. 10km futás, 150km kerékpározás, 30km futás. Szerencsés helyzetben volt, hiszen több versenyen, edzésen is megmutatta, hogy érdemes rá odafigyelni, így tárt karokkal fogadták a csapatok. Sokat készült a szegedi triatlonosokkal, valamint a kerékpárosokkal. Később megismerkedett Győri Ferenc tanár úrral, aki Európa Bajnok ultramaratonista, és egyben oktatónk. Személyében Gergő egy olyan emberre talált, akinek minden szava motiválóan hatott rá, valamint tökéletes edzéstervet írt számára. Minden nap elkötelezetten készült, nem számított fáradtság sem az időjárás viszontagságai, betegség. Egyszer már írtam, hogy ő eldöntötte, bajnok lesz. Borzalmasan sokat készült, minden nap a célba érkezés pillanatairól álmodott, megszállott lett.

Eljött a verseny hétvégéje, a szombati napon elindultunk Velencére. Este mindent átbeszéltünk, mi hogyan is fog zajlani, kinek mi lesz a feladata. Láttam Gergőn, hogy nagyon koncentrál. Irigyeltem az erejét, tudta, hogy mire vállalkozik, de meg sem fordult a fejében, hogy meghátráljon. Azt mondta, semmiképpen sem fogja feladni, történjen bármi is. Felszerelésünk nem volt a legprofibb, igyekezett mindent összeszedni, de az anyagi korlátok, igen komoly korlátok. Mint mindig, most sem azzal foglalkozott, hogy mi hiányzik, hanem, hogy mink van. A csapattársai igyekeztek segíteni neki, volt aki pár tanáccsal, volt aki a felszerelését adta kölcsön. Úgy gondolom, itt meg kell említenem a Nagymamát, aki nélkül a barátom most nem tekerhetne a bringáján, mikor kellett ő segítette ki az unokáját, mert hitt benne. Nagy segítség volt az is, hogy az anyukája megszervezte az utazást.

Az éjszaka nem tudta magát tökéletesen kipihenni, forgolódott, izzadt, ezerszer felébredt. Reggel elmesélte, hogy folyamatosan a versenyről álmodott. Aggódtunk érte, egyre inkább tudatosodott bennünk is a táv komolysága. Hat órakor ébredtünk, és elkezdődött a lázas készülődés, melyik kulacs hova, melyik csoki mikor és hol…

Hét óra környékén már melegített, oldódott a feszültség. Közben felmértük a terepet, információkat gyűjtöttünk, mikor visszaért már összeállt a kép a versenypályáról. Elképesztően komoly kerékpárokat láttunk, a triatlonos ruhákról nem is beszélve. Közel ötven ember vállalta, hogy teljesíti a távot, voltak akik váltóban, a legkeményebbek egyéniben. Látszott a tekinteteken, vasból vannak.

És jött a rajt! Még utoljára megöleltük, hátba vágtuk, így kifejezve biztatásunkat és aggodalmunkat. Ő nyugodt volt, annak tűnt, tudatos versenyző. Amint elrajtolt a mezőny, előre állt. 10 km futással kezdtek, és meglepően gyorsan kezdtek. Azt mondta, az iramát majd a mezőnyhöz igazítja, de mindenképpen szeretne elől lenni. Ahogy ígérte az első hármasban ért vissza, komoly előnnyel. 35 perc alatt teljesítették a távot, nagyon lazán mozgott, friss volt. Elé futottam, váltottunk pár szót, majd a kezébe nyomtam egy kis szendvicset, amit később a bringán evett meg.

Jött a kerékpározás, a depóban neki muszáj volt öltöznie, sajnos a felszerelést csak így tudta megoldani, itt időt veszített. Arcán látszott az elszántság miközben nekilendült az 5 kör – 150km – megtételéhez. Egy perc múlva már nem is láttuk, megkezdte a több órás küzdelmet a kerékpáron. Mi az egyik fordulóban izgultunk tovább. Minden körben találkoztunk, ilyenkor futottam mellette, közölte mire van szüksége, és a kezébe nyomtam: energiazselé esetleg egy csoki, vagy egy újratöltött kulacs. Az utolsó kör elején elveszítette az egyik kulacsát, sajnos már csak ebben volt innivalója. Ezért mi kocsiba ültünk és elé mentünk, két kulacsot is vittünk neki. Pákozdnál találkoztunk, egy emelkedő tetején vártam meg. Amint megpillantottam, üvöltöttem neki : Gyere, itt vagyunk, Szikla vagy! – Tudom, hogy fáj, de te mindent kibírsz! Gergő jött, szinte látszott ahogy új erőre kapott, ekkor a harmadik helyen állt. Az autóból buzdítottuk az utolsó métereken. Teljesítette a 150km kerékpározást, visszaért a depóba.

A lábában már 10km futással és 150km kerékpározással, megindult a 30km futás felé. Sokat gyakorolta a bicikliről, futásra való átállást. Ez látszott is a mozgásán, gyorsan alkalmazkodott, még a bemondó is megjegyezte, hogy mennyire könnyedén fut. Sosem futott még ilyen hosszú távot, de tudta, most megcsinálja. Egy darabig elkísértem, ivott egy magnéziumot, majd tempót váltott és elment. Megbeszéltük, hogy mire visszaér itt várom, a fordulótól pár száz méterre, és mellette leszek. Alig győztük kivárni, hogy megjelenjen Gergő a láthatáron. Hatalmas örömünkre már 2. helyen jött, megelőzve egy kőkemény ellenfelét, Roth Balázst. Futás közben ivott, felbontottam neki egy csokit, majd még amilyen gyorsan csak lehetett, rágás nélkül lenyelt pár paradicsom karikát. Még megkért közben, hogy szerezzek vizet a következő körben és locsoljam le, mert borzalmasan melege van.

Ismét nehéz percek vártak ránk, tudtuk ha visszaér, már a 20. km is teljesítve lesz. Aggódtunk érte, bár látszott, hogy agyban teljesen rendben van, megviselt volt a tekintete. Itt már a barátnője, Orsi sem bírta ki, hogy a fordulóban várja. Együtt mentünk elé, nagyon lassan teltek a percek, már minden futóra azt hittük, hogy ő lesz az. Végül megjelent, a frissességének  már nyoma sem volt, borzalmas kínokat élt meg. Ivott pár kortyot, miközben futottunk mellette, lelocsoltam, és megkért „ Kísérj már el, jódarabon„. Láttam rajta, hogy már csak a szíve viszi előre. Itt akit nem hajt egy magasztos cél, feladja. Tűrőképességének határait feszegette, eléhezett, a combja görcsben, minden lépése fájdalom volt. Elindult élete leghosszabb kilométerein. Azt mondta tudja, hogy végigcsinálja, de nagyon fáj. Igyekeztem lelket önteni belé, bíztattam futás közben. Emlékeztettem rá, hogy mennyit készült, hogy ő mindig fegyelmezetten, maximális erőbedobással edzett. Számomra is nehéz volt feldolgozni, a látványt mikor ránéztem a barátom arcára. Édesanyja és a barátnője már nem bírták és zokogtak.

Az utolsó körben csak ment előre, nem nézett semerre. Az arcán látszott a fájdalom, a szemében az eltökéltség. Azt gondolom, nagyon kevesen tudjuk felfogni azt, hogy Gergő itt mekkora akaratról, milyen küzdeni tudásról tett tanúbizonyságot! Legyőzte Önmagát! Legyőzte a fájdalmat!

Egyre csak közeledtünk a cél felé. Ritkán szólalt meg, egyszer közölte, hogy nagyon meleg van, majd legközelebb megkérdezte, hogy hol van már a kanyar. Nem tudom, honnan vagy miből merített erőt, de megcsinálta. Megláttuk a célegyenest, Orsi ott várt minket, szurkolt, és zokogott. Próbált magán erőt venni, hogy Gergő ne lássa, de túlságosan szereti őt ahhoz, hogy elbírja viselni ezt a lelki fájdalmat. Azt mondta, nem lehet feldolgozni azt, ha a szerelmeden látod, hogy küzd a fájdalommal, hogy szenved. Láttuk, hogy alig hiszi el, hogy vége. Megcsinálta, hisz vasból van. Tudja, a fájdalom elmúlik.

Beért a célba, feltette a kezeit, még volt egy erőtlen mosolya, aztán összeroskadva lefeküdt a földre. Badar Gergő 7 óra 23 perccel ezüstérmet nyert! Teljesítette a távot, megmutatta mindenkinek, ha valamit teljes szívedből elakarsz érni, és minden nap teszel érte, képes leszel elérni az álmaid! A tetteivel tanít minket! Nincs egyesülete, nincs állandó csapata, nincs szponzora. Vannak anyagi problémái, nappali tagozatos hallgató, de mit sem számítanak a nehézségek. Ott a családja, ott vannak a barátai, akik hisznek benne. Ott van Ő, aki mindenre képes! Ez az Ő története, ahogy én látom. Szép volt! Gratulálok!

Kovács László