in

Bajnokverést ünnepelhettek Szarvason

121003kezi

121003keziA tavalyi évet mindössze egyetlen pont elvesztésével nyerő abonyi kézilabda-csapat látogatott vasárnap Alkotmány utcai sportcsarnokba. A nyáron néhány kulcsemberüket elvesztő vendégek, a szarvasiakhoz hasonlóan hazai vereséggel indították az új idényt, ezért is volt mindkét fél számára fontos a két pont begyűjtése.

A házigazdák kezdték és zárták jobban az első félidőt, közben azonban nagyon kemény, és szoros csata folyt a pályán. Kezdetben Száva Flórián tanítványai jártak előrébb minimális különbséggel, később viszont ők üldözték az ellenfelet. A szünetet megelőző két percben fordult a kocka, amikor egy emberelőnyt kihasználva, kétgólos vezetésre tettek szert a szarvasiak.

Mindez a folytatásra is megadta számukra a lendületet. A második játékrész elején Zelei Bernadett és Kovács Fanni találataival gyorsan ötre nőtt a különbség. Jellemző, hogy még kettős emberhátrányban sem jöttek zavarba a hazaiak. A fáradni látszó abonyiak persze siettették volna a játékot, de a korábban jól működő védekezésük fellazult, Szabó Tündéék pedig könnyű találatokkal növelték hétre előnyüket (44. p.: 26–19). Az utolsó negyedórában, amikor már egyértelművé vált a bajnokverés, a szarvasi lányok felszabadult játékkal, szemre is tetszetős átlövés gólokkal szórakoztatták a lelkes közönséget.

Az előttünk álló hétvégén szünet lesz a bajnokságban, az SZNKK október 13-án Túrkevén szerepel, amely még nem szerzett pontot.

Szarvasi NKK–Abonett KC Abony 33–27 (16–14)

NB II-es női kézilabda-mérkőzés. Szarvas, 200 néző. V.: Erdélyi, Tóth E. Szarvas: Kasik – SZUHAJ 4, Molnár 4, ZELEI 8, HAJDU 3, SZABÓ 12, Kovács F. 2. Csere: Labát (kapus), Janis. Edző: Száva Flórián, Almási László. Az Abony legjobb góldobói: Halasi 8, Mertsik 7, Schróth 5.

Ifi: Szarvas–Abony 14–20.

További eredmények: Hódmezővásárhelyi LKC–Orosházi NKC II. 31–29, Lajosmizse NKK–Békéscsabai Előre NKSE II. 32–25, Maros-menti NKSE Makó–Túrkevei VSE-Lechler 30–20, Gyulai SE–Szeghalmi NKC 35–24. Szabadnapos: Kisteleki KK.

Vélemény, hozzászólás?

121003szily

A newjság vezeti a hülyenévversenyt

121003sakk

Szilvanapi sakkeredmények