in

Jöttünk, láttunk, …

121004vajda

A Nemzeti Tankönyvkiadó és a budapesti Németh László Gimnázium negyedik alkalommal rendezte meg történelem versenyét a Száray Miklós írta tankönyvek alapján.

Ennek a vetélkedésnek sajátossága, hogy kilencedikeseknek írják ki, de a megmérettetés áthúzódik a tizedik évre is. Sőt a nyári szünetben sem hagyják pihenni a vállalkozókat, házi feladatot kell készíteni.

121004vajda

Az iskolai hirdetést követően az akkori 9. J osztályból szerveződött egy csapat: Vas Máté készülni és versenyezni kíván történelemből – neki kötelező feladat -, Pekár Edina és Molnár Árpád kis gondolkodás után csatlakozott hozzá. Ahogy időnk engedte, készültünk: ők otthon a megfelelő oldalszám alapján, az iskolában korábbi feladatlapokat néztünk meg rutinszerzés céljából.

Az első fordulót az iskolában kellett teljesíteni, melynek feladatai ötvözték a tudás és a kompetencia alapú kérdéseket. Megírták, mivel egyikőjük sem ugrált örömében, ezért nem sok reményt fűztem a továbbjutáshoz. Nagy örömmel javítottam ki a feladatlapot, mert kevés hibával dolgoztak, 81%-os teljesítmény értek el. A zsűri helyben hagyta a javításomat, így már csak arra kellett várni, hogy az országban indult másik 543 csapat milyen eredményt ér el. Az igazi öröm akkor ért, amikor közölték, hogy csapatunk a XIII. Legio bejutott a területi döntőbe. Az ország legjobb 54 csapatát régiók szerint osztották fel, megtudtuk, hogy nekünk a következőkkel kell majd versenyeznünk: Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium két csapata (Szeged), KMOI Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskola (Kecskemét), Kossuth Lajos Gimnázium (Cegléd), Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium (Szeged), Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény (Orosháza), Verseghy Ferenc Gimnázium (Szolnok), Bibó István Gimnázium (Kiskunhalas), Andrássy Gyula Gimnázium (Békéscsaba).

Nyárra azt a feladatot kaptuk, hogy lakóhelyünk középkori történelmének egy valós eseményéhez, személyéhez kapcsolódó fesztivál tervét dolgozzuk ki, majd ennek facebook oldalát is létre kellett hozni. Mivel nyáron nehéz együtt dolgozni, így igen megterhelő volt a szeptember a csapat számára. Elkészült minden, igaz az utolsó pillanatban.

Mivel Szarvas középkori történelme eléggé fehér folt, így a fesztivált Anonymus közléséhez kötöttük: „Árpád vezér és nemesei közös elhatározással sereget küldtek Mén-Marót bihari vezér ellen. Ennek a hadseregnek Ösbő meg Velek lettek a kapitányai és vezetői. … A Körös folyón a Szarvas-halomnál átúsztattak …”

Erre építették a versenyzők a minden korosztálynak szóló programokat (harci bemutató, tudományos tanácskozás, gasztronómia) a mindenki által ismert szarvasi helyszíneken (liget köröndjei, Vajda Péter utca, Vízi színpad). A fesztivál a Szarvas-halmi vigasságok elnevezést kapta, a versenyzők a jelvényét és plakátját is elkészítették, majd jött a facebook. Köszönjük azoknak, akik megtekintették ezt.

Emellett természetesen a tananyagból is készülni kellett, megint korábbi feladatlapokat kellett böngészni, megbeszélni a kérdéseket.

Eljött szeptember 22-e, Szegedre utaztunk a Deák Ferenc Gimnáziumba. A technikát minden csapat élesítette, elkezdődött a verseny, aminek zsűri elnöke maga Száray Miklós volt.

Az első félidő feladatai, kérdései megviselték a csapat idegeit, csak a hetedik helyen álltunk. Nem lehet tudni, hogy a szünet, a friss levegő, a szendvics vagy az elégedetlenség volt az oka, de a második félidő kérdéseire már jól ment a válasz.

A zsűri rövid várakozás után eredményt hirdetett:
I. Verseghy Ferenc Gimnázium
II. Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium egyik csapata
III. Vajda Péter Evangélikus Gimnázium

Siker ez, de csak az első két csapat juthatott az országos döntőbe. Gratuláltunk a győzteseknek, én meg köszönöm a csapatomnak, hogy versenyezhettünk egy jót.

Pécsváradi Antal
felkészítő

Vélemény, hozzászólás?

Vadriasztás az Ótemető területén – tájékoztató

121004endrei

Vendég: a mindörökké nő Endei Judit