in

Tizedszer is TÖK

121005tok

121005tokJubileumi Töknapnak is nevezhetnénk a szlovák óvoda hagyományőrző családi délutánját, melyre szeptember 21-e verőfényes délutánján került sor az intézmény barátságos udvarán, ugyanis idén 10. alkalommal vállalkoztak az óvónénik, gyerekek, szülők és a dajka nénik, arra, hogy kreativitásukat, ügyességüket, gazdag érzelemvilágukat tökbe véssék. A vállalkozó kedvű alkalmi szobrászoknak nem volt kőbe vésett szabályuk arra vonatkozóan, hogy milyen féle-fajta tökbe, milyen módszerrel és milyen figurát jelenítsenek meg a népszerű őszi termésből, így „jófej tökfejek” kerekedtek ki a berajzolós, kanalazós, késsel faragós műveletek elvégzése után. A gyermekek számára bonyolult munkafolyamatok kivitelezéséhez szükség volt szülői segítségre is, avagy nagyobb mérvű családi összefogásra, ahol az anyukák mintát rajzoltak, a gyermekek a tökmagot kanalazták ki, az apukák pedig bicskájukkal hívták életre a megálmodott mintákat. A fáradtságos munka közben üdítően hatott a sütni-főzni kész szülők által elkészített, új ízeket felvonultató és gyakran a reformkonyha asztalán is helytálló sok-sok tökös finomság, amit az óvoda munkaközössége kínált a töklámpásukat lelkesen készítő résztvevőknek.

Ha már a lelkesedésről van szó, a 2002-ben megálmodott családi délutánnak az intézményben és azon kívül is, az évek során nőttön-nőtt a népszerűsége, csakúgy mint a Töknap kivitelezésében részt vállalók elhivatottsága. Erről a jubileumi alkalomról sem hiányozhattak a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola tanárai és növendékei, mint ahogyan nem hiányoztak a tíz töknap egyikéről sem. Szabados Tóth Gábor, Soós Beáta, Czibula Zsuzsanna, Soós Tibor, Molnár János, Iváncsó Viola és Kota Katalin zenepedagógusok vezetésével a hangszeren játszani tanuló gyerekek az őszi és az ünnepi hangulathoz illő fúvós, vonós, billentyűs hangszerekre írt zeneműveikkel teremtettek kivételes hangulatot a tökfaragáshoz. Nádor Judit óvodavezető a rendezvényen elhangzott köszöntőjében elmondta, hogy kiemelten fontosnak tartja a betakarítási munkákhoz kapcsolódó hagyományok felelevenítésén túl azon alkalmak számának növelését, ahol a szülő és gyermeke együtt alkothatnak, munkájuk gyümölcsét együtt élvezhetik, úgy mint a szürkületkor gyújtott töklámpások ablakból rájuk ragyogó fényét.

– Maya –

Vélemény, hozzászólás?

121004endrei

Vendég: a mindörökké nő Endei Judit

121005vajda

Vajdások Szegeden