in

Aszálykonferencia az aszálystratégiáért

121012aszaly

121012aszalyA közelmúltban került sor arra a megbeszélésre, amit egyszerűen csak aszálykonferenciának neveztek el a szervezők. Az eseménynek a dr. Jeney Zsigmond megbízott főigazgató vezetése alatt álló Halászati és Öntözési Kutatóintézet adott otthont, amire eljött a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ) elnöke, az Országgyűlés alelnöke, Jakab István is. A tanácskozáson a környék nagyobb mezőgazdasági vállalkozásait képviselőkön kívül részt vettek a HAKI öntözéssel foglalkozó kutatói is.

A rendezvény szomorú apropóját az idei aszály adta, de a sors fintora, hogy a résztvevők terepbejárását elmosta az első igen intenzív őszi eső.

Mihály Istvántól, a tanácskozás szervezőjétől megtudtuk, hogy a Kormány és a szakminisztérium foglalkozik a jelenlegi időjárási helyzettel, aminek megoldására készült is egy 88 oldalas aszálystratégia, amivel kapcsolatban Jakab István kérte a résztvevők véleményét.

Ha esik, belvíz, ha nem esik, aszály és szárazság van. Ha belvíz van, akkor csak a belvízzel foglalkozunk, ha aszály van, akkor csak a szárazsággal. Nagyon rossz megközelítése ez a dolgoknak, mondta kérdésünkre Mihály István. Az pláne nem segíti a megoldást, hogy ilyenkor íróasztal mögött ülő egyetemi professzorokat, vízügyes csúcsszakembereket kérnek fel a probléma megvilágítására, akik mindig el is mondják, hogy milyen borzasztó dolog ez. Mi, akik éljük, azt tapasztaljuk, hogy az időjárás mindig is változott. Egy integrált és komplex vízgazdálkodási stratégiát kellene kialakítani, nem mindig csak azzal foglalkozni, ami éppen van és rossz és az ellen intézkedni.

Sajnos Magyarországon a folyók szabályozásával ami víz beérkezik a határon, az ki is lép. A gátak közé szorított folyók gyorsan levezetnek egy-egy árhullámot, aminek a helye régen az ártereken volt, és ami nagyon hiányzik a földekről. Talán most egy lépéssel közelebb kerülhetünk a probléma megoldásához, ha a Kormány meginterjúvolja a mezőgazdászokat is, de egy biztos. A víz helybentartása nem lesz olcsó. Az ártereket művelik, beépítették, tározóknak nem nagyon van hely. Népszerű intézkedéssel ezt nem lehet megoldani. Ráadásul szegény az eklézsia.

Vélemény, hozzászólás?

121012emlek

Emléktolulás

121012vajda

Vajdás diákok Szilágysomlyón