in

Semmihez sem volt szerencsénk

121029foci

121029fociEgyszer minden sikersorozatnak vége szakad. Sajnos így történt ez vasárnap a megye I-et vezető Szarvasi FC esetében is. 4 fok, és valami folyamatosan  szitált, se nem eső, se nem köd. Erre mondják azt, hogy igazi sz** idő. Mint később kiderült, a hangulati elemek tökéletesen passzoltak a Méhkerék elleni mérkőzéshez.

A kezdő sípszó előtt Kristóf Gergő dédnagymamájára egyperces gyászszünettel emlékeztek a csapatok. A kezdőrúgást követően viszonylag gyorsan kiderült, hogy két különböző iskola csap össze. A roppant keményen játszó, a szabálytalanság határát alulról, de sokszor felülről súroló test-test elleni küzdelmet felvállaló vendégek ellen nem tudtak kibontakozni a mi stílfocit játszó fiaink. Bár számtalanszor megcsodálhattuk, hogy megy át villámgyorsan három védő között Nagy Roland egy késpengényi résen, vagy Medvegy György a szélen, a gyorsaság most kevés volt. A vendégek minden általuk kezelhetetlen akciót fűbe fojtottak. Kívülről úgy nézett ki, mintha egy szakmák közötti bajnokság döntőjében a hentesek és a virágkötők csaptak volna össze, ki-ki a maga eszközével.

A kezdés után a Szarvas vette át a kezdeményezést. Folyamatosan támadtak a hazaiak, de kísérleteink elhaltak az ellenfél tizenhatosa környékén. Első említésre méltó helyzetünk a 13. percben esett, mikor egy jobbról beadott labdát Klimaj Zoltán csúsztatott a kapu felé. Sajnos csak felé, pedig lélektanilag jól jött volna, hogy előremenetbe kapcsoljon az úthenger. Öt perc múlva a középen kiugró Lós István felé szállt a labda – szintén jobbról -, aki sajnos nem tudott belekotorni érdemben. Három perc sem telt el, mikor a Méhkerék kapusának kellett kitolnia egy inkább a léc irányába, mint alá tartó labdát. Aztán a hangsúly először csak középre, majd inkább a mi kapunk elé kezdett áthelyeződni. Kiri Mihály bravúrjára volt szükség, hogy ne kapjuk meg az elsőt. Hiába jöttek a labdák a jobb szélről, és kerültek be középre Cánóhoz, Lós Istvánhoz, vagy Klimajhoz, ezen a napon semmihez sem volt szerencsénk.

A második félidőben kicsit enerváltan kezdtek a hazaiak. Meg is értettük őket, ki a fenének lenne kedve rövidgatyában szaladgálni mégy egyszer 45 percet a 4 fokban. Sorozatosan nem értették meg egymást a srácok. Ahol máskor lenni szokott valaki, most senki sem volt. Így volt ez legalább tíz esetben. Ez egy kis rést ütött az eddig olyan jól működő gépezeten. Cánó prognosztizálhatóan elfáradt, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, egyre hátrébb húzódott, a vége felé már a védelem környékén is feltünedezett.

A 61. percben elkezdtek gyülekezni a viharfelhők csapatunk felett. Cánó és Rizsa nem értették meg egymást, amiből a vendégek nagyon jól indultak meg, és leszakították a vizet a hazai szurkolókról. Nem kellett volna, mert k**va hideg volt. A 78. percben aztán megkaptuk a kegyelemdöfést. A nagyon szélre lőtt labdát majdnem elérte Kiri, de a pont egy labdányi hely éppen elég volt ahhoz, hogy a hálóban kössön ki. 0:1.

Ez felrázta a mieinket. A maradék negyedórában olyan lendülettel támadtak, ami már-már kapkodásba hajlott, hogy a Méhkerék alig-alig tudott eljutni a tizenhatosunkig. Sajnos a támadásokra jellemző maradt, hogy az ember, aki máskor ott volt, most nem volt a megszokott helyen, így sok labdát a Méhkerék védelme simán kivágott. Az akarást sajnos nem jutalmazta gól, a végeredmény változatlan maradt.

A szívünk mélyén tudtuk, hogy egyszer minden sikersorozatnak vége szakad. A fiúk megtettek mindent, de ezen a napon semmi sem jött össze. Reméljük, hamarosan újra beindul a gépezet és ismét olyan mérkőzéseket láthatunk, mint korábban! Addig is szívesen emlékezünk vissza a korábbi mérkőzésekre.

Elismerés a Méhkerék szurkolótáborának -akiket megelőzött a hírük-, mert hazai meccsé tették kedvenceiknek a Szarvasi FC elleni mérkőzést, viszont egy alapos szappanos szájmosás rájuk férne.

Szarvas—Méhkerék 0—1 (0—0)Szarvas, 100 néző. V.: Barta. Szarvas: Kiri Mihály— László Viktor, Pákozdi Ferenc, Benczúr Norbert, Filyó Tamás, Medvegy György (Csellár Sándor), Furár Róbert, Kristóf Gergő, Lós István (Kiszel Zoltán), Nagy Roland, Klimaj Zoltán (csk)

Edző: Rétes PálKiállítva: Kristóf (utánrúgásért) a 91. percbenJó: Benczúr

Rétes Pál: — Az első félidő kiegyenlített játéka után sokkal gólratörőbben játszottunk, így számos gólszerzési lehetőségünk adódott. Egy figyelmetlenségünk a veretlenségünk elvesztésébe került.

Vélemény, hozzászólás?

121028fak

A fákat kivágják, ugye?

121029danko

Megújult a Dankó-iskola