in

Két tűz között

121117nora

121117noraValahogy így érzik magukat a válófélben lévő szülők gyermekei. Minden valamirevaló szülő igyekszik gyermekeinek megkönnyíteni, megérteni és feldolgozni a történéseket és elrendezni bennük az összekuszálódott érzelmi és gondolati szálakat.

Bár a mondás szerint csak rossz és rosszabb válás létezik, mégis lehet ezt úgy is intézni, hogy a gyermekek a lehető legkevésbé sérüljenek. Szerencsére ma már nagyon nagy a szakirodalma ennek az élethelyzetnek is. Én csak néhányat emeltem ki a sok színvonalas és valóban jó könyvek közül.

Mivel a gyerekeknek a legnehezebb feldolgozni a szülők válását, ezért érdemes az ő nyelvükön megértetni a folyamatot. Ebben pedig a legnagyobb segítséget a mese nyújtja, egészen pontosan a gyógyító mese. Brigitte Spangenberg: Mesék elvált szülők gyermekeinek című könyve sok olyan mesét tartalmaz, amely az egyes élethelyzetekhez igazodik és még sok további sajátos szituáció feldolgozására is alkalmas. Útmutató a szülőknek, hogy a mesék révén jól tudják megérteni és feldolgozni a családi helyzetet.

Egy másik nagyon hasznos összesítést lehet elolvasni Virágné Kiss Éva pszichológus honlapján arról, hogy hogyan is lehet kíméletesen és érthetően a gyerekek elé tárni a szülők megváltozott viszonyát, vagyis hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy a szülők el fognak válni.

Helmut Figdor: A reménység peremén című könyve pedig abba nyújt betekintést, hogy hogyan hat a gyermekekre a válás, milyen lelki problémákat okoz(hat) bennük szüleik különválása és milyen kríziseken esnek át.

Ajánlom ezeket a könyveket a válófélben lévő szülőknek és a válás során asszisztáló tágabb családnak. Remélem tudtam segíteni azoknak, akik éppen egy ilyen nagyon nehéz helyzetben vannak.

Nóra

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

121117vajda

Egy szellemes este a gimnáziumban

121117szekely

Mi segítünk dönteni!