in

A jó irányba ültek fel a lóra

121130mszp

121130mszpSimon Gábor, a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese, országgyűlési képviselő volt a vendége tegnap a szarvasi szocialistáknak. Úgy néz ki, elkezdődött a kampány. Ezt a Vasipari ebédlő egyik irodájában tanácstalan munkásszemek kereszttüzében meg is erősítette a vendég, aki az új választási törvénnyel magyarázta a korai rajtot. Véleményük szerint a regisztráció választás első fordulója. Az a feladatuk, hogy az elkövetkezendő év során minél több választópolgárt meggyőzzenek arról, hogy menjen el szavazni, természetesen lehetőleg az MSZP-re, mert ahogy Simon Gábor mondta, “nemzeti érdek a kormányváltás”. De előtte regisztráljanak!

A szocialisták készek összefogni a demokratikus erőkkel egy választási szövetség erejéig a közös érdekek mentén, hogy 2014-ben leváltsák a most kormányzó pártokat, akik felülről erőszakolják meg normáikkal a társadalmat legkirívóbban az oktatás és a kultúra, de az élet majd minden területén. Már nem elég beszélni, cselekedni kell, mondta a szocialisták elnökhelyettese. Ehhez ők meg is tették az első lépést, Földesi Zoltán szerint jó irányba ültek fel a lóra. Szakemberek segítségével értékelik a helyzetet és alakítják ki koncepciójukat amivel majd érdemes lesz kilépni a nyilvánosság elé.

Szarvas az elmúlt 8-10 éveben szépen fejlődött. Az utóbbi két évben szorgos kézpároknak köszönhetően -kézpáronként havi 40 ezer forintból- folyamatosan szépül, de mára elértek arra a szintre, hogy féljenek a téltől, fejezte be a sajtótájékoztatót Földesi Zoltán, aki ezután a szocialista fellegvárban, a Vasipari ebédlőjében, tartott vendégével együtt lakossági fórumot, ahol meg kellett állapítani, talán csak a választási előjátéknak köszönhetően, hogy a létszám csökkent, ezzel szemben az átlagéletkor nem a teremben. Viszont a szorzatuk hosszú ideje kb. állandó lehet. A szocialistáknak azon túl, hogy végre helyesen ültek fel a lóra, lehet, hogy meg is kell azt sarkantyúzni, ha a kormányváltást a szavazófülkében akarják elintézni, mert álló lovon ülve még mindig Etelköznél csodálkoznánk.

Vélemény, hozzászólás?

121129felsos

1 perchez közelítenek a felsősök

A Körös-menti kedvezménykártya már a lakosok részére is elérhető