in

Balázs Fecó az Ótemplomban

121209feco

121209fecoÉrints meg! című templomi koncertsorozatának egyik állomásaként adott koncertet az elmúlt héten az Evangélikus Ótemplomban Balázs Fecó. Az adventi koncertsorozat szarvasi állomásán több százan voltak kíváncsiak az előadásra.

Az énekes szeretettel köszöntötte a közönséget. Üdvözölte azokat, akikkel egy Neoton, egy Taurus, vagy egy Korál koncerten találkozott már annak idején, de megkülönböztetett figyelemmel fordult azokhoz, elsősorban hölgyekhez, akikkel korábban találkozott már Szarvason, akik már minden valószínűség szerint nagymamák. Ő sem panaszkodhat, mondta, nem jár már fodrászhoz, már semmi sem olyan mint régen. Egyedül a hangja, ahogy az az előadás során kiderült, aminek során -kis kommentárokat fűzve mindegyikhez- érintette pályája legfontosabb, legemlékezetesebb állomásait, természetesen a teljesség igénye nélkül, hiszen több, mint negyven évet nehéz másfél órába sűríteni a Szemedben könnyektől a Hazafelé című örökzöldig, amiről kevesen tudják, hogy Földes László Hobo írta a szövegét.

A koncert végén színpadra lépett az ótemplomi Luther’s Roses kórus is, igaz, ha csak két szám erejéig is, de egy színpadon szerepeltek egy magyar rocklegendával.

Vélemény, hozzászólás?

121208stg

Samu Tamás Gergő a spanyol hazafiak gyűlésén

121210benka

Különdíjas Szócsatázók a Benkából