in

Kié legyen a föld?

130203bencsik

130203bencsikKicsi volt a tervezett terem, mert a vártnál lényegesen többen érkeztek meg arra az előadásra, amit Bencsik János, a Fidesz egyik fekete báránya, tartott csütörtökön este Szarvason. Ezer szállal kötődik a földhöz, egészen gyerekkorától kezdve, amikor a nagyapja térdén ülve hallgatta a földről szóló elbeszéléseket. A nagyapja ott hagyta abba a történetet, hogy Kádár okozta a fölbirtokokban a legnagyobb kárt. Őt az motiválja, hogy ez így is maradjon, nehogy egy elkapkodott, kiskapuktól hemzsegő törvénykezéssel túl tegyenek nagy szocialista vezérünkön, és még nagyobb, esetleg visszafordíthatatlan kárt tegyenek.

Bencsik János Szarvason született, Szentandráson nőtt fel, a Vajda Péter Gimnáziumban érettségizett, majd a mezőgazdasági főiskolán szerzett mérnöki diplomát. A kormány első másfél évében klíma- és energiaügyi államtitkárként dolgozott, egészen addig, amíg úgy nem döntött, hogy nem akar a saját szakmai oldalával meghasonulni, ezért megköszönte a megtiszteltetést és egyszerű képviselőként folytatta.

Így, egyszerű képviselőként, Ángyán Józseffel együtt igyekeznek felhívni a figyelmet a földforgalmi törvény kiskapuira. A szándékkal, hogy a föld magyar kézben maradjon, messzemenőkig egyetért, viszont a törvénykezési oldalon nem látja az alaposságot, ami a kibúvók megszüntetésére irányul. Alapvetően elhibázottnak tartja az egy kézben tartható birtokméretek felső határát, ami még nyugat-európai mértékkel nézve is gigantikusak.

Igazságtalan a földhasználat jelenlegi szerkezete. Nagyszámú kisgazdaság, kisszámú nagygazdaság egyenlőtlen versenyével szembesülünk jelenleg. A területalapú támogatást igénylő 185 ezer gazdaságból 16 ezer, azaz nem egészen 9%-a használta a mezőgazdasági terület 72%-át sorolta az adatokat az előadó. Szélsőséges esetben egy kisebb falu teljes határa egy gazda kezében összpontosulhat, aminek egyedül ő szedi a hasznait, mondta Bencsik János.

Fontosnak tartaná, hogy a földbizottságokban a helyiek is helyet kapjanak, és egyetértési joguk is legyen, ill. érvényesüljön a 20 kilométeres szabály. Az elsőbbség a helyben élő gazdáké legyen. Ha nem akar helyi vásárolni, akkor a szomszédos településen élő gazda, ha ott sincs vásárlási szándékkal bíró, akkor a körzet 20 kilométeresre bővülhetne. A legfontosabb, hogy helyben élőké legyen a föld. Ha ez nem történik meg, akkor nem helyben fog a föld haszna lecsapódni, mondta előadásán Bencsik János. Ahhoz, hogy meg tudjunk maradni a Kárpát-medencében, fel kell készülni, a természeti erőforrásokat saját kézben kell tartani, mert bár ellenkező esetben is sok ember hasznát fogja szolgálni, de nem a magyar emberekét.

Bencsik János a Váralja Szövetség szervezésében érkezett Szarvasra. Az előadáson a szövetség tagjai is elmondták véleményüket, majd a résztvevőkkel véleménycsere zárta az előadást.

Vélemény, hozzászólás?

130203sakk

Diákolimpián jártak sakkozóink

130204ruz

Ruzicskay György Emlékkiállítása Gödöllőn