in

A kommunizmus áldozataira emlékeztek

130226jobbik

130226jobbik2006-ban állította a kopjafát a Jobbik szarvasi szervezete és a 64 Magyar Vármegye Mozgalom, hogy legyen egy emlékhelye a az elfeledett napnak Szarvason, mondta Samu Tamás Gergő a kommunizmus áldozataira emlékezve vasárnap délután a Millenniumi emlékmű előtt a Körös partján. 2000 óta hivatalosan is a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja február 25-e, amire évről-évre koszorúzással emlékezik a Jobbik.

A Jobbik antikommunista párt, folytatta a Jobbik Békés megyei és szarvasi elnöke, megyei közgyűlési képviselő, az áldozatok örököseinek tekintik magukat, ha azok nem veszik rossz néven, tette hozzá, és mint olyan, ma is harcol azok ellen a kommunisták ellen, akik ma is az Országgyűlés padsoraiban ülnek. Az első Fidesz-kormány alatt vált emléknappá, ezért hiányolja, hogy Szarvason mind a mai napig nem emlékeznek meg erről hivatalosan.

A megemlékezésen rövid beszédet mondott Gajdos Attila a szarvasi alapszervezet alelnöke, valamit Jámbor Nándor országgyűlési képviselő, aki kijelentette, hogy elutasítják az Alkotmánybíróság azon döntését, amiben a közelmúltban megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó paragrafust, mert nem támogatják, hogy azok a mindennapi életünk részévé váljanak.

Vélemény, hozzászólás?

130226schirilla

Schirilla elbúcsúztatta a telet

130227baratikor

Farsangoltak a barátok