Connect with us

Közérdekű hírek

Az Aranykor hölgyeit köszöntötték

130313nonap

130313nonapAz Aranykor Nyugdíjas Egyesület a Vasipari éttermében tartotta meg szokásos nőnapi ünnepségét. Az ünnepség egy pályázat részét is képezte egyben, ami a hölgyek felzárkóztatását hivatott elősegíteni, mondta Tusjak János elnök bevezetőjében. Az étkezőben 200 nő és mintegy 50 férfi foglalt helyet, akik nem csak az Aranykorból kerültek ki, hanem a szarvasi nyugdíjas otthonokból is meghívásra kerültek néhányan, mint pl. a Mótyói, a Dózsa György úti, a Borostyán és a Liliomkert otthonból is.

A mulatság a a benkás néptáncosok műsorával kezdődött, majd a köszöntőkkel folytatódott. Az ünnepségre meghívást kapott Babák Mihály polgármester és Dankó Béla országgyűlési képviselő, akik köszöntötték a megjelenteket, majd ahogy azt a mozgáskorlátozott egyesület ünnepségén, itt is konyakmeggyel és csokival kedveskedtek a nőknek.

Üdvözlő beszédet mondott Földesi Zoltán önkormányzati képviselő, tanácsnok is, akit Zoltán nap alkalmából rögvest vissza is köszöntöttek a nyugdíjasok. A köszöntések után az egyesület férfiaira már csak a tettek maradtak, kiosztani a vörös szegfűket, ill. megtáncoltatni a hölgyeket.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect