Connect with us

Közérdekű hírek

XVII. Bóbita Alapítványi Bál

130315bal

130315balJó dolog bálba járni, mert kicsit kiemel a hétköznapokból, feltölt és új erőt ad a további feladatokhoz. És ha mindezt ráadásul jó cél érdekében tesszük, akkor dupla öröm.

2013. Március 9-én a SZIE Gyakorlóintézmény, a Szülői közösség és a BÓBITA ALAPÍTVÁNY kitett magáért, hiszen már hetekkel a bál előtt kitehette volna a „teltház” -338 fő- feliratot. Visszajáró vendégek, szülők, támogatók, pártolók és persze az intézmény dolgozói töltötték meg az Árpád Szálló dísztermét. Az eseményt Dr. Lipcsei Imre, a Szent István Egyetem ABPK dékánja és egyben a bál fővédnöke nyitotta meg, majd Babák Mihály polgármester úr köszöntötte a vendégeket. Az est házigazdái Bíró Gyula igazgató és Dr Benczéné Kardos Karola alapítványi elnök voltak.

A műsort az intézmény Búzavirágos csoport gyermekei nyitották. Kedvenc időtöltésük a mozgás, a tánc, az éneklés. Óvónénijeik:  Faggyas Jánosné és Fabóné Nagy Andrea, olyan műsort állított össze számukra, amelyben mindezeket megmutathatták. Őket követte A Lendület Sport- és Szabadidő Club bemutatója, vezetője és edzője Springelné Zita. Michael Jaksont idézték meg! Következtek a 4. osztályosok, akik idén már harmadik alkalommal örvendeztették meg a Bóbita Bál kedves vendégeit. Műsorukban Rio városába kalauzoltak el bennünket, amelyet Makan Zsuzsanna tánctanár és osztályfőnökük, Koppányiné Lango Zsuzsanna tanított be a gyerekeknek! A temperamentumos zene és tánc mindenkinek jó hangulatot teremtett! A gyermekek vidám műsora után nem csak stílusváltás, hanem korosztályváltás is történt. Idén a Gyakorlóintézmény néhány pedagógusa is meglepetéssel készült, parkettre léptek férjeikkel és tanítványaikkal, akik a Hallgatói Önkormányzat tagjai. Palotást adtak elő hatalmas sikerrel. A táncot betanította: Makan Zsuzsanna.  Az este műsorvezetője Hegedűs Éva, a rádió szarvas szerkesztő riportere volt, akinek ezúton is köszönjük segítő szándékát és támogatását. Az egész estét betöltő jó hangulatról a Dominó Zenekar gondoskodott. A bőséges vacsorát a Korona étterem tálalásában fogyaszthattuk, majd Opauszky György cukrászmester által készített desszertet szervíroztak. Vacsora után újabb meglepetés érkezett, Szülők léptek a színpadra és táncukkal megalapozták az est fergeteges hangulatát és a hajnalig tartó mulatozást. Éjfél után pihenésképpen tombolasorsolás következett, ahol több mint 330-an izgulhattunk az értékes nyereménytárgyakért. A jótékonyság mellett a felhőtlen szórakozás és a közösségformálás is jelen volt, erősen érezhető az összetartás a pedagógusok és a szülők között, ami nagyban hozzájárult a bál sikeréhez is.

Szeretnék ezúton is köszönetet mondani minden kedves szülőnek, támogatónak, az intézmény dolgozóinak, hogy az alapítvány sikeres működéséhez és a bál megszervezéséhez anyagi, tárgyi segítséget nyújtottak!

A bál teljes bevételét a Gyakorlóintézménybe járó gyermekek javára fordítjuk!

Dr Benczéné Kardos Karola
Bóbita Alapítvány kuratóriumi elnök

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect