Connect with us

Sport

Országos bajnokok lettek úszóink

130316uszok

130316uszokMárcius első hétvégéjén rendezték meg az Országos Úszó Diákolimpiai Döntőket Budapesten a Császár-Komjádi Uszodában. Korosztályonként a megyei legjobb egyéni versenyzők, valamint a legjobb váltócsapatok jutottak ki a megyei döntőkről. A szombati versenyen azok a versenyzők indulhattak, akik versenyzési engedéllyel nem rendelkeznek úszás sportágban, ők a “B” kategóriás indulók. A Benka Gyula Evangélikus Általános iskolából Körösfalvi Dóra megnyerte a 100 méteres lány gyorsúszást, ezzel diákolimpiai bajnok lett. Szécsi Edina -szintén a Benkából- pár tizeddel szorult le a dobogóról, így egyike lett azoknak akik oklevél díjazásban részesültek. Gubucz Gábor a Székely Mihály Intézményből a 6. helyen csapott célba 50 méter mellen, így szintén egy oklevéllel gazdagodott. A két benkás váltó csapat szépen szerepelt. A 4×50 méteres fiú (kajakos) gyorsváltó a 7. helyen, a lánycsapat, Körösfalvi Dóra, Szécsi Edina, Urbancsok Anett, Váradi Kata a dobogó legfelső fokára állhatott országos diákolimpiai bajnokként.

A másnapi indulók nagyon remélték, hogy a sikeres szombat után egy sikeres vasárnap következhet. Az eredményességet nehezítette, hogy az első és második korcsoportban nincs “A-B” kategória, itt mindenki igazolt versenyzőnek számít. Ezért dicséretes amit a “benkás” fiúk véghez vittek. A II. korcsoportos fiú gyorsváltó, Ganyecz Zalán, Berecz Levente, Uhljár Viktor, Molnár Fábián minden iskolát maga mögé utasítva lett országos diákolimpiai bajnok a legnépesebb korosztályban. Két korosztállyal feljebb Nagy Noémi az idősebbekkel versenyezve 100 méter mellúszásban hajszállal lemaradva a dobogóról a 4. helyen, Molnár Gergő a Székely Mihály Intézményből ugyancsak 100 méteres mellúszásban a 6. helyen csapott célba. Gratulálunk minden indulónak!

Eredmények:

II. korcsoport “A” kategória
Berecz Levente 50 mell 14. hely

Ganyecz Zalán 50 gyors 11. hely

4×50 m fiú gyorsváltó országos diákolimpiai bajnok
Ganyecz Zalán, Berecz Levente, Uhljár Viktor, Molnár Fábián

 

III. korcsoport “B” kategória
Körösfalvi Dóra országos diákolimpiai bajnok 100 m gyors

4×50 m lány gyorsváltó országos diákolimpiai bajnok
Körösfalvi Dóra, Szécsi Edina, Urbancsok Anett, Váradi Kata

4×50 m fiú gyorsváltó 7. hely
Grivalszki Tamás, Kós Benedek, Kondacs Máté, Pekár Tibor

Szécsi Edina 100 hát 4. hely

Körösfalvi Dóra 50 mell 13. hely

Grivalszki Tamás 100 gyors 13. hely

Grivalszki Tamás 100 hát 17. hely

Gubucz Gábor 50 mell 6. hely

 

IV. korcsoport “A” kategória
Nagy Noémi 100 mell 4. hely

Nagy Noémi 100 gyors 14. hely

Molnár Gergő 100 mell 6. hely

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect