A szépségért meg kell szenvedni

130319nora

130319noraMeg sem tudom számolni hányszor hallottam ezt! Összességében nem szeretem és nem is értek vele teljes mértékben egyet, de vannak alkalmak, amikor igen. (mondjuk, aki gyantáztatott már valaha az tudja miről beszélek, a többieknek legyen elég annyi, hogy higgyenek nekünk!)

Nagyon nehéz manapság nőnek lenni, annak ellenére, hogy a női életet nagyon sok dolog megkönnyíti: hajsütő, hajvasaló, plasztika, korszerű kozmetológia, stb. De olyan mértékű az elérhetetlen szépségideál sulykolása, hogy nagyon könnyen érezheti magát minden nő selejtesnek, hibásnak, csúnyának. Azt azért el kell mondani, hogy egyre több irányzat és kezdeményezés tűzte zászlajára, hogy lerombolják az egyenszépség-ideált, és felszabadítják a nőket az irreális címlaplány elvárástól. Szóval van remény!

De mi a helyzet a gyerekekkel? A lányokkal? A sérülékeny serdülőkkel? Sokan küzdenek önértékelési zavarokkal változó testükben, és bizony meg kell tanulni az önelfogadást is. Hosszú évek kellenek hozzá, és sok-sok biztatás.

Ami viszont nálam erősen kiveri a biztosítékot az a gyermekszépségversenyek hazug és álságos világa. Az Egyesült Államok a nagy hazája ennek a trendnek és anyák milliói pénzt és fáradtságot nem kímélve hajtják (főként) lányaikat az össznépi cirkusz porondjára, ahol műhajjal, műszempillával, műfogakkal, barnára festett bőrrel és borzasztóan modoros viselkedéssel igyekeznek elnyerni a bírák kegyeit. Mintha kétségbeesetten akarnának valami visszaigazolást kapni arról, hogy az élő Barbie babává nyomorított gyerekük szép, szebb mindenkinél, és ezt arcátlanul mindenki orra alá akarnák dörgölni. Persze tudom én, hogy sok pénzt lehet ezzel keresni, de akkor is, milyen áron? Miféle torzulásokat szenved el a gyerekek lelke? Minek őket feleslegesen stresszelni ilyen ostoba versenyekkel, ahol lehetetlen objektívnek lenni? Miért kéne versengeniük ócska „koronákért” és szalagokért? Boldogabbak lesznek tőle? Értékesebb emberekké válnak?

Attól tartok, hogy csak azt tanulják meg, hogy manipulálással, hazugsággal lehet eredményeket elérni. Mert ha valóban a gyermeki szépségről van szó, akkor minek a sok mű-cucc a gyereken? Szerintem felesleges ezt a hamis, álságos, hazug utat választani a gyereknek, amikor a saját szüleinek ő lesz a legszebb gyerek a világon – jó esetben.

Mindig ez egykori matektanárom szavai jutnak eszembe. Ő azt mondta, hogy természetesen az ő gyereke a legszebb, legokosabb a kertkapuig. De utána már a világ jön, ott pedig akad, aki szebb vagy okosabb. Nekem nagyon tetszett ez a gondolat, mert benne van a szülői elfogadás és szeretet, de az „okos” szeretet is. Úgy érzem érdemes megfontolni.

És akkor talán már nem jelent gondot elfogadni önmagunkat gyengébb tulajdonságainkkal együtt. S már nem a szépségért fogunk megszenvedni, hanem inkább az igényességért.

Nóra