in

Versmondás Huzella Péterrel

130320vers

130320versA Körös-szögi Civil Fórum Egyesület vers- és prózamondó versenyt hirdetett a kistérség településein hagyományteremtő céllal. Békésszentandrásról, Csabacsűdről, Hunyáról, Gyomaendrődről, Kardosról, Kondorosról, Örménykútról, Szarvasról három korosztályi kategóriában tematikai megkötés nélkül jelentkezhettek a versenyzők: általános iskolai felső tagozatos tanulók, középiskolai tanulók18 éven felüliek: felnőttek, főiskolai hallgatók.

A Nemzeti Kulturális Alaptól nyert pályázat segítségével hirdettük meg, bonyolítottuk le a két elődöntőt a kistérség településeinek részvételével – megosztva a településekről indulókat, hogy a sok jelentkező miatt ne legyen egész napos a verseny.

Kondoroson a Művelődési Házban február 12-én a Dérczy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény segítségével zajlott az elődöntő. Csabacsűdről, Hunyáról, Kardosról, Örménykútról, Kondorosról vártuk a jelentkezőket.

Február 14- Szarvason a Civil Házban, a döntő helyszínén vártuk Békésszentandrás, Gyomaendrőd és Szarvas versenyzőit.

Utolsó pillanatban több iskola lemondta a részvételt farsang, iskolai rendezvények, utazások miatt, ezért a tervezettnél kevesebben versenyeztek. Az általános iskolások így is sokan voltak, de pl. a gyomaendrődiek visszalépése miatt a középiskolások Szarvas két iskolájából jelentkeztek. A felnőtteket nem sikerült aktivizálni: mindössze egy bátor versmondónk volt.

A kondorosi elődöntőn elért eredmények:

Általános iskolai felső tagozatos tanulók

Vers:
I. Horcsák Martin Petőfi István Általános Iskola, Kondoros,
II. Melis Zsuzsanna Petőfi István Általános Iskola, Kondoros
III. Kovács Kinga Petőfi István Általános Iskola, Kondoros

Próza:
I. Túri Bernadett Petőfi István Általános Iskola, Kondoros
II. Király Enikő Trefort Ágoston Általános Iskola Csabacsűd-Örménykút
III. Stefáni Vivien Petőfi Sándor Általános Iskola, Kondoros

A szarvasi elődöntőn elért eredmények:

Általános iskolai felső tagozatos tanulók:

Vers:
I. Oláh Márkó Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda  Szarvas
II. Kovács Panna Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda Szarvas
III. Miknyik Judit Hunyadi János Katolikus Általános Iskola, Békésszentandrás

Középiskolások:

Vers:
I. Rába István Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, Szarvas
II. Kőrösi Berta Székely Mihály Szakképző Intézet, Szarvas
III. Bódis Bendegúz Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, Szarvas
Próza különdíj: Vas Máté Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, Szarvas Felnőttek:
Vers különdíj: Uhljár Anna

Döntő, 2013. március 14, CIVIL HÁZ

Vers:
I. Miknyik Judit Hunyadi János Katolikus Általános Iskola, Békésszentandrás
II. Kovács Panna Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda Szarvas
III. Kovács Kinga Petőfi István Általános Iskola, Kondoros

Próza:
III. Stefáni Vivien Petőfi István Általános Iskola, Kondoros

Középiskolások:

Vers:
I. Kőrösi Berta Székely Mihály Szakképző Intézet Szarvas
II. Rába István Vajda Péter Evangélikus Gimnázium Szarvas
III. Bódis Bendegúz Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, Szarvas
Próza különdíj: Vas Máté Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
Felnőttek verskülöndíj: Uhljár Anna

A döntőn nem tudott részt venni pl. a kondorosi elődöntő 1. és 2. helyezettje, mert külföldre utaztak a döntő időpontjában. A most visszalépő iskolák jövőre szeretnének részt venni a versenyen, amennyiben sikerül újra megrendeznünk. Ehhez szeretnénk sikeres, nyertes pályázatot benyújtani, hiszen hagyományteremtő céllal hirdettük meg a versenysorozatot.

Gratulálunk a verseny résztvevőinek, a felkészítő tanároknak! Köszönjük szépen a zsűri munkáját az elődöntőkön és a döntőn: Laurinyeczné Trnyik Juditnak, Horcsák Istvánnak, Brachna Irénnek és Dr. Kutas Ferencnek. (A zsűrik tagja volt még Tusjak Lászlóné.)

Az eredményhirdetés izgalmai után levezetésképpen a versenyzők és vendégek részére Huzella Péter, a Kaláka együttes volt tagja, Kossuth díjas zeneszerző, előadóművész, – aki végighallgatta az előadásokat is, Csatadal címmel ünnepi műsort, megzenésített verseket adott elő.

Tusjak Lászlóné, a Körös-szögi Civil Fórum Egyesület vezetőségi tagja, titkára, a projekt menedzsere

Vélemény, hozzászólás?

130319szekely

Történelemből is jók vagyunk!

130320babilon

14 dobogós hely