in

Sulifarsang…

130320szekely

130320szekelyHagyomány a Székely Mihály Intézményben, hogy Diákönkormányzatunk minden év februárjában farsangi mulatságot rendez iskolánk tanulói számára. Február 28-án általános iskolánk tornatermében gyűltünk össze, hogy vidám farsangi mulatság keretében mi is búcsúztassuk a telet a népi hagyományoknak megfelelően: zenés, táncos, maskarás műsorszámainkkal.

A mulatozást az idén a boszorkánynak öltözött bemondó, Csatai Edit, 11.D osztályos tanuló nyitotta meg. Mészáros Márta, 10. D osztályos diákunk a „Nem vagyok én apáca” című dallal köszöntötte a népes diáksereget. Ezt követően megismerkedhettünk a zsűrivel: Kohut Andrásné főigazgató asszony, Földesi Zoltán tanár úr, az oktatási bizottság elnöke, Bakulya Anna tanárnő, gyakorlati oktatásvezető, Hajas Flóra Fruzsina 10. D osztályos és Papp Marianna 12. C osztályos tanuló voltak a zsűri tagjai.

Az 1/11.I osztály produkciójából megtudhattuk, hogy mi is az a „flash mob”, vagy „villámcsődület”. (A flash mob lényege,hogy emberek egy csoportja előre megbeszélt helyen és időpontban találkozik, majd egy közös produkciót adnak elő.) Egy ilyen jelenetet, egy közös táncot mutattak be az 1/11.I osztály tanulói egy képzeletbeli vasútállomáson. (Felkészítőjük Szatmári Beatrix tanárnő volt.)

A 9. E osztály diákjai egy közös tánccal készültek a farsangra, Somogyi Zsuzsanna tanárnő segítségével. Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna tanárnő osztálya, a 10. H kis csapata fagylaltos tölcsérekként álltak a nézőközönség elé, a 11. D osztály pedig UV-fényben világító pálcikaemberekként adták elő műsorszámukat. Színesítette a farsangi mulatságot a Babylon TSE két táncprodukciója, melyben diákjaink is bemutatták tánctudásukat. A műsorszámok sorát a 9. E osztályos Balczó Balázs harmonika játéka zárta. Az eredményhirdetés után a szereplők az iskolánkban készített tortákat fogyaszthatták el jutalomként, majd az este 10 óráig tartó diszkó vette kezdetét, melyben Kohut Patrik és Bodonyi Ádám 11. C osztályos diákok is közreműködtek.

Diákönkormányzatunk köszöni a „biztonsági szolgálatos” fiúk és a tanárok segítségét, akik a rendre ügyeltek a rendezvény ideje alatt.

Vélemény, hozzászólás?

130320babilon

14 dobogós hely

130321vajda

Történelem show formában