in , ,

Acélmagnóliák a deszkákon

130324ct

A Magyar Teátrumi Társaság, ami elsősorban a vidéki színházakat tömöríti, öt éve alakult. Ahogy azt Csasztvan Andrástól megtudtuk, színházunk, a Cervinus Teátrum, egyike az egyesület 15 alapító társulatának. Tavaly a pesti Játékszín is felvételét kérte, és egyhangú szavazás után felvételt is nyert a tagok közé. Csasztvan András színidirektor reméli, hogy a két társulat egymásra találhat, a kapcsolat kétirányú és gyümölcsöző lesz, ahol mi a Víziszínházunkat és a CT produkciót tudjuk kínálni egyszerre.

A Játékszín négy tulajdonosa közül ketten, Németh Kristóf és Bank Tamás, miután megtekintették a Cervinus Teátrum Hazárd keringő című groteszkjét, Csasztvan András színidirektorral, Dósa Zsuzsa színművésszel és a Varga Viktor rendezővel együtt sajtótájékoztatón erősítették meg, hogy az év folyamán a két színház együttműködik. Ennek kézzelfogható, pontosabban szemmel látható eredménye lesz, hogy július 14-én a Víziszínpadunkon bemutatják Jack Popplewell és Robert Harling Acélmagnóliák című krimi vígjátékát, amit Korcsmáros György vitt színre, és Dósa Zsuzsa az egyik főszereplője. A kulturális transzfer felett is Dósa Zsuzsa bábáskodott. Sajnos a sajtótájékoztató végére kiderült, hogy a Hazárd keringő nem fog felkerülni a Játékszín műsorára, amiről egyébként Németh Kristóf elismeréssel nyilatkozott. A diplomatikus választ elkerülve a Játékszín tulajdonosa konkrétan nemet mondott a Hazárd keringő pesti bemutatására. Ahány színház, annyi közönség, mondta, náluk nem lenne sikere egy groteszk vígjátéknak.

Vélemény, hozzászólás?

130324asztalos

Országos döntőben a Székely bútorasztalosai

Pályázati hirdetmény 4 db megüresedő szociális bérlakás bérbevételére és cseréjére