in

Ügy-etlenek

130402munka

130402munkaRitkán lehet látni manapság a tévében valami eredetit, így aztán amikor belefutunk egybe, akkor azt nagyon tudjuk értékelni. Így jártam valahogy én is a Munkaügyek irReality-vel. Nem kicsit kattantam rá és már csak azért is jókat lehet szórakozni rajta, mert a forgatókönyvet három kiváló humorista írja: Litkai Gergely, Hadházi László és Kovács András Péter.  

Bár maga a koncepció nem új, hiszen az angol Office sorozatban gyökerezik, mégis univerzális és jól testre, vagyis nemzetre szabható. Adva van egy hivatal, egészen pontosan a munkaügyi hivatal és az itt dolgozó maroknyi emberrel történnek meg az élet kisebb és nagyobb kalandjai.

Remek a szereposztás, hiszen a stábot erősíti Molnár Piroska, Mucsi Zoltán, aki rendszerint meglepi a színésztársait a forgatás során, Fodor Annamária, aki megdöbbentő hitelességgel alakítja az ostobácska titkárnőt, hogy csak néhányat említsek.

Amit igazán szeretek ebben a sorozatban, hogy bár nevetünk rajta, valójában sírni is lehetne, mert annyira igaz. A mindennapi kis stiklik, a szivatások, az abszurd szabályozás és önmagának ellentmondó eljárások mindannyiunknak ismerősek.  A mi magyar közigazgatási múltunkat alapul véve nagyon könnyű hihetően ábrázolni a fontoskodó, okoskodó, próbálkozó hivatalnokokat. Tulajdonképpen ők is a rendszer áldozatai, azé a rendszeré, amelyet ők működtetnek. Vagyis ez egy ördögi kör. És amilyen az élet, ahol vannak hullámhegyek és völgyek is, olyan ez a sorozat is: vannak jobban és ötletesebben megírt sztorik, és vannak kevésbé sikerültek is. De még ezt is elnézzük, mert amit a forgatókönyv nem tud hozni, azt igyekeznek a színészek megadni.

A szellemes történetek valójában apró poénok sorozatai, a cselekmény nem túl hangsúlyos, inkább a karakterek lubickolnak a szerepükben. És van miben! Aki kedvet kap hozzá, nézze az m1-et csütörtök esténként, vagy megnézheti a youtube-on az eddig leadott epizódok java részét.

Nóra

Vélemény, hozzászólás?

130401locsolas

Locsolkodás a szlovákoknál

130402nyelv

Top Tippek a nyelvvizsgákra készülő diákoknak