in

Csillogó serlegek és érmek

130412gepiro

130412gepiroAz időjárás ugyan nem utal egyértelműen a tavaszra, a gépírók, gyorsírók számára az országos bajnokság azonban mindig a tavaszt jelenti. Az idei “gépíró-tavasz”-on gyönyörű fények ragyogtak fel.

Március 23-án tartották az országos gépíró, gyorsíró és szövegszerkesztő bajnokság eredményhirdetését Budapesten. A Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége Szarvasi Helyi Csoportjának versenyzői idén is részt vettek az egy hónappal ezelőtt megrendezett versenyen. A siker most sem maradt el. A kiosztott 6 bajnoki címből kettő Szarvasra érkezett: Csonki Kitti Magyarország Ifjúsági Szövegszerkesztő Bajnoka, Csikós Edina pedig Magyarország 2013. évi Szövegszerkesztő Bajnoka lett (ő már felnőtt kategóriában versenyzett). Kitti 10 perc alatt 130, Edina pedig 190 korrektúrát végzett el a megadott szövegben. Ez magasan felülmúlta a versenyszabályzatban előírt mennyiséget.

Szövegszerkesztésből a  felnőtt kategóriában Terjéki Krisztina a 2., Nagrant Tünde a 3., Krasznai-Kis Eszter pedig a 4. helyezést érte el. Az ifjúsági csoportban Csonki Kitti mögött a 2. helyen is csoporttagunk, Tóth Veronika végzett.

Gépírásból Terjéki Krisztina csaknem 430 leütéses percenkénti sebességgel az 5., Csikós Edina a 10., Krasznai-Kis Eszter a 11., Nagrant Tünde pedig a 13. helyen végzett. Az ifjúsági versenyzők között kiváló eredményt ért el Tóth Veronika, aki az országos 4. helyet szerezte meg.

Két évvel ezelőtt Dunainé Csipai Melinda és Csikós Edina mesterfokú szövegszerkesztő címet szerzett. Most újabb címmel gazdagodott a szarvasi csapat, hiszen Csikós Edina átvette a Magyarország örökös szövegszerkesztő bajnoka címet, ami a legrangosabb kitüntetés. A versenyszabályzat szerint: „Magyarország örökös szövegszerkesztő bajnoka” címet kapja meg az a versenyző, aki a felnőtt bajnoki szintek teljesítésével egymás után háromszor, vagy megszakítással ötször megnyeri a szövegszerkesztő bajnokságot.”

Edina pontosan 10 évvel ezelőtt vett részt első versenyén. Az idén folyamatosan harmadszor  is bajnoki címet nyert, a jubileum alkalmából a legtökéletesebb ajándékot kapta az örökös cím elnyerésével.

Valamennyi versenyző kitartó, erőn felüli munkája testesül meg ezekben az eredményekben. Bízunk benne, hogy a sikersorozat folytatódik, tavasz után eljön a meleg nyár és Krasznai-Kis Eszter júliusban eredményesen képviseli a szarvasiakat a 49. világbajnokságon, Gentben.

TJE

Vélemény, hozzászólás?

130412vers

Vers ultramaraton

130412kodegidor

Kodegidor és a pillanat varázsa