Attrakcióóóó!

130415alfonzo

130415alfonzoValahogy bennünk vagy a megmutatni vágyás. Valahol, valamelyik génünkbe kódoltan hozzuk magunkkal generációról generációra azt a vágyat, hogy megoszthassuk másokkal azt, amit tudunk. (Többek között ezért van tele a facebook ezt sütöttem, ezt főztem, ezt csináltam fotókkal☺) Valamiért jó mások elé tárni, hogy mit tudunk. Kell az elismerés, kell a visszajelzés, kell a (pozitív) megerősítés. Pedig ha kiáll az ember a nyilvánosság elé „Nézzétek, én ezt tudom!” felkiáltással, akkor kap hideget és meleget is. Leginkább hideget, mert ha valami nem tetszik, akkor azt könnyebben kiadjuk magunkból, mint azt, ami tetszik. Pláne, ha névtelenül teheted meg. Ez van.

Csak nagyon kevés olyan eredmény van, amely osztatlan sikert arat. Gondoljunk vissza az olimpián elért magyar sikereken, főleg Gyurta Dani nemes felajánlásán fanyalgó Aczél elvt (oh, pardon!) úr (???) szánalmas glosszájára. Mégis, újra és újra emberek százai, ezrei veszik maguknak a fáradtságot, hogy előadják tudományukat, legyen szó egy jól sikerült almás pitéről, egy szép fotóról, vagy egy jó versről.

A napokban kaptam el gyermekkorunk egyik meghatározó sorozatát, a Kemény kalap és krumpliorr-ot, és szó szerint odaragadtam a képernyő elé. Nekem és kortársaimnak ez kőkemény nosztalgia, de a gyerekeinknek??? Nekik őrülten messzi múlt: se telefon, se mobil, se net, se semmi „érdekes”, „trendi”. Csak jó levegő, nyár, önfeledt szórakozás, nyomozás, fagylalt (3 íz, és slussz!), és egy hatalmas cirkuszi előadás. Szedett-vedett székek, lepedőkből, maradék anyagokból összevarrt függöny, a társasház udvara poronddá avanzsált, és kész is a varázslat. Máris elhisszük, hogy valóban 200 kg-ot is fel tud emelni az erőművész (Alfonso egyik legtesthezállóbb szerepe!), hogy a nyuszi valóban a semmiből került elő és hogy az igazgató úr valóban egy szent.

Ezek a gondolatok motoszkáltak bennem, amikor a neten belefutottam egy nagyszerű és tényleg szép produkcióba. Jó volt látni, hogy a sok középszerű és semmitmondó, illetve megcsinált előadás között azért kincsre lehet bukkanni. Igen, ez az Attraction, a magyar árny-tánc-színházi produkció, akik könnyeket csaltak egész Nagy-Britannia szemébe. (Szerintem még II. Erzsébet is a könnyeit törölgette kedvenc kutyusával az ölében!) Jó volt rájuk nézni, jó volt látni az elámult közönséget, jó volt magyarnak lenni, büszkének lenni és én is a könnyeimet törölgettem, természetesen! ☺ Kellenek az ilyen előadások, kellenek a vállalkozó kedvű emberek, akik a kudarc lehetőségét is vállalva előrelépnek a rivaldafénybe és megmutatják: ezek vagyunk mi és ezt tudjuk! És mi pedig, akik nem tudunk ilyet, csak ámulunk és bámulunk: milyen jó, hogy ilyen emberek is vannak, akik egy percre, vagy kettőre elvarázsoltak, magukkal ragadtak bennünket. Köszönet és hála érte nekik!!!

Nóra

U.i.: íme a link, ahol megnézhetitek.