in

Kegyszer és kokain

130416szinhaz

130416szinhazAki szereti a francia zenét, esetleg a “Halló, halló!” című sorozatot, annak már az előadás elején felcsendülő néhány taktus “megcsinálta” az alaphangulatot a tegnap esti színházi előadáshoz. Ha már a hangulatkeltés sikerült, a folytatásban sem csalódtak a nézők, mert a Cervinus Teátrum színháztermének színpadán igazi sztárparádé zajlott hétfő este. Harsányi Gábor, Sáfár Anikó, Farkasházi Réka, Csala Zsuzsa, Beleznay Endre, Straub Dezső, Várkonyi András és Böröndi Tamás, a régi Vidám Színpad társulata biztosította, hogy szék nem maradt szárazon.

A Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain című vígjáték egy kegyszerkereskedésben játszódik, hogy épp a leltározás közepébe csöppenünk bele. Ide érkezik Beleznay Endre, aki nagybátyja (Böröndi Tamás), a sikeres leleplező újságíró utasítására bérel szobát a családnál, és aki valamilyen lovas témából írja, talán a szakdolgozatát. Miután a nagybácsinak elfogytak a felső tízezer által szállított sztorik, a kispolgári rétegből próbál mazsolázni, ahová az unokaöccsöt építi be. A hülyének tűnő család sem hülye. Rájönnek, hogy lakójuk miben mesterkedik és adják alá a lovat. Eljátsszák, hogy ők valójában egy maffia család, akik  kábítószerrel kereskednek a káplán (Várkonyi András) vezetésével.

A szereposztás parádésabb nem is lehet. Straub Dezső, aki rendezte is egyben a darabot, egy szobrászt alakít, aki borzasztó verseket is ír. Mindkét művészeti ág művelésének szintjét jellemzi viselete, kopott fürdőruha svájcival. Harsányi Gábor, ahogy késsel hegyezi a ceruzát és véletlenül épp Beleznay-t izzasztja rendkívül mulatságos, de igazságtalan lenne bárkit is kiemelni, mert ha a történet kiszámítható is, a játékuk igazi élménnyé tette az előadást, ami annyira jól sikerül, hogy nem csak Beleznay izzad le a történet alatt, de a nézők is a nevetéstől. A könnyed, de nagyon igényesen előadott és nagyon igényesen körített darab igazi sikert aratott a szarvasi közönség előtt.

Vélemény, hozzászólás?

130415alfonzo

Attrakcióóóó!

130417szekely

Aranyat érő James Bond teríték