in ,

A magyarokért meneteltek

130503jobbik

Békés megyében Szarvast választotta a Magyar Élet Menete rendezvénysorozat helyszínéül a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A vasútállomás előtt csütörtökön este megtartott rendezvényen felszólalt Vona Gábor, a párt elnöke is.

„Közmunka helyett értelmes munkát!”, „Bűnözőknek nem jár segíly!” – ilyen és hasonló feliratokkal gyülekeztek este hét órakor a Jobbik tagjai és szimpatizánsai az állomás előtt. A megjelent több száz résztvevőt először Gajdos Attila, a Jobbik szarvasi szervezetének alelnöke (egyben önkormányzati képviselő) üdvözölte. Beszédében a jelenlegi jobboldali és a korábbi baloldali kormányokat egyaránt bírálta. Mint mondta, pártjuk munkát, megélhetést, biztonságot szeretne az embereknek, s azt, hogy ne kelljen a Békés megyei fiataloknak a fővárosba, vagy külföldre menniük, ha meg szeretnének élni. Szólt arról is, hogy Szarvason változatlanul nagy problémát jelent a csicskatartás.

László Attila, a Szebb Jövőért Magyar Önvédelmi Egyesület elnöke a lakossági összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet. Példaként említette Gyöngyöspatát, Nagykamarást és Medgyesegyházát, ahol éppen az összefogásnak köszönhetően sikerült visszaszorítani a bűnözést.

Samu Tamás Gergő, a Jobbik Békés megyei elnöke egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a nemzetiségekre is ugyanolyan jogoknak és kötelezettségeknek kellene vonatkozniuk, mint a magyar emberekre.

Jámbor Nándor országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy a Jobbik jelszava: csak a nemzet! Mint mondta, azért választották éppen ezt, mert ez kovácsolhatja egységbe a magyarokat.

Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke beszédének elején választ adott arra a saját maga által feltett kérdésre, hogy miért is kell ma Magyarországon a magyar életért menetelni:

-Ebben az országban ma a cigányság és a zsidóság élete sokkal nagyobb biztonságban van, mint a magyar embereké. Nem akarunk megnyomorított, kitaszított, másodrendű állampolgárok lenni! – hangsúlyozta a pártelnök.

Vona Gábor élesen bírálta a korábbi és a jelenlegi kormányt is. Mint mondta, az Orbán Viktor által három évvel ezelőtt megígért egymillió új munkahelyből nem lett semmi, a közmunka pedig csak arra jó, hogy a statisztikai adatokat kozmetikázzák.

-A híradásokban a jobb és a baloldal is azt sugallja, mintha csak a külföldi „dollárpapák”  tudnának munkahelyet teremteni. Mintha mi magyarok képtelenek lennénk erre! Azt elmondják a híradókban, ha a külföldi befektetők létrehoznak valahol tíz új munkahelyet, de azt már elhallgatják, hogy ezzel közben száz régi munkahelyet tönkretesznek – mondta a Jobbik elnöke.

Vona Gábor leszögezte: az ország jövője szempontjából a legfontosabb a mezőgazdaság és az élelmiszeripar talpraállítása, csak ez segítheti elő az önrendelkezést. A Jobbik Európai Unióval kapcsolatos álláspontjáról szólva leszögezte: még a Szovjetunió is több szabadságot hagyott nekünk annak idején, mint most az Unió.

A pártelnök kitért az elszámoltatás kérdésére is. Megítélése szerint az egész csak színjáték volt, mert – a jó magyar közmondást idézve – holló a hollónak nem vájja ki a szemét.

Vona Gábor beszédét követően megindult a Magyar Élet Menete. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a résztvevők többsége (egy részük a beszédek után távozott a helyszínről, igaz helyettük útközben mások csatlakoztak) transzparensekkel és jobbikos zászlókkal felszerelkezve, rendőri felvezetéssel végigvonult a Vasút utca – Béke utca – Eötvös utca útvonalon. Közben a hangosbeszélőn „Magyarország a magyaroké!”, „Nemcsak munkát, munkahelyet!”, „Ria-ria, Hungária” felkiáltásokat skandáltak. A rendezvény a városközpontban, a Vasút és a Béke utca sarkán a Székely Himnusz eléneklésével zárult.

Vélemény, hozzászólás?

130503belvaros

Minden út az Ótemplomba vezet

130503konyvtar

Csúcstechnika Szentandráson