in , , ,

Elballagtak a székelyesek

130505szekely

A Székely Mihály Szakképző Iskola 10 osztályának 231 tanulója köszönt el tegnap délelőtt alma materétől. Az elméleti tudás mellett ők szakmát is tanultak, így joggal bízhatnak abban, hogy pincérként, szakácsként, fodrászként, vagy más pályán hamarosan kenyérkereső foglalkozásra lelnek.

A végzős diákokat először Kohut Andrásné, az intézmény igazgatója köszöntötte. Mint mondta, nehéz, de örömteli feladat volt felvértezni a tanulókat az életkezdéshez szükséges ismeretekkel.

Babák Mihály, Szarvas polgármestere mindenekelőtt azt hangsúlyozta: a város büszke azokra a fiatalokra, akik most kilépnek az iskola kapuján.

Az ünnepség során számos köszöntés hangzott el, többek között tolmácsolták Erdős Norbert kormánymegbízott és Dankó Béla országgyűlési képviselő levélben küldött jókívánságait.

A hagyományokhoz híven ebben az évben is oklevelet és könyvjutalmat adtak át azoknak a diákoknak, aki kiemelkedő tanulmányi és sporteredményeket értek el. Díjazták azokat is, akik közösségi munkájukkal vívták ki diáktársaik és tanáraik elismerését.

Az ünnepség zárásaként a végzős diákok átadták az iskola zászlaját alsóbb évfolyamos társaiknak. Látványos befejezésként színes léggömbök szálltak a magasba.

Vélemény, hozzászólás?

130504anya

Aranyanyám!

130505tuzoltok

Ünnepeltek a lánglovagok