in , , , ,

Érettségi lázban égnek

130508vajda

Izgalmakkal teli időszakot élnek át most a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium végzős diákjai. Hétfőn ugyanis megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák. A mai napon történelem-tudásukról adhattak számot a fiatalok. A vizsgák utáni pillanatokban mi is felkerestük az intézményt, s beszélgettünk az érettségizőkkel.

– Nem készültem rá sokat, mégis jobban sikerült, mint gondoltam! – mondta vidáman a háromórás vizsga után Kovács Ádám, a 12.B osztály tanulója. Számára nem volt „életbevágó” a történelem érettségi, ő ugyanis programtervező informatikus szeretne lenni, a Szegedi Tudományegyetemre jelentkezett. A felvételinél a történelem jegyek nem számítanak, ezért is nem készült túl sokat.

– Az egyetem elvégzése után valószínűleg nem jövök vissza Szarvasra, mert nem bízom abban, hogy itt jól fizető munkahelyet tudok találni. Inkább Szegeden, vagy valamelyik nagyobb városban szeretnék élni – mondta a fiatalember.

Demeter Viktória viszont másképp gondolja: ő Szarvason képzeli el a jövőjét, ragaszkodik a családjához és a városhoz, vissza szeretne majd jönni ide.

– Szegedre, a jogi karra jelentkeztem. A nagyon magas ponthatár miatt kicsi a valószínűsége annak, hogy az állami finanszírozású keretbe beférjek, így minden bizonnyal fizetős formában kell majd tanulnom. A hazai jogi karok közül szerencsére éppen Szegeden kell a legkevesebbet fizetni (egy félév 178 ezer forint), ugyanakkor talán itt a legmagasabb szintű a képzés – mesélt terveiről a mosolygós lány, miközben kedvenc kabalamackóját magához szorította.

Viktória számára mai történelem vizsgának igen nagy tétje volt, a jogi karon ugyanis ez az eredmény sokat számít. A felkészülés nem okozott neki nehézséget, mivel nagyon szereti a történelmet. Éppen ezért a reformáció kulturális hatásaira és a Széchényi István programjára vonatkozó kérdéssel is könnyen megbirkózott.

– Holnap emelt szintű angol érettségire megyek Orosházára, emiatt nagyon izgulok – mondta búcsúzáskor Demeter Viktória.

Közben a folyosó másik végén három lány – Balog Ildikó, Izbéki Kitty és Luptovics Krisztina – elemezték az elmúlt órák tapasztalatait. Kérdésünkre egy valamiben mindhárman egyetértettek: nehéz volt a történelem érettségi.

– Az is igaz, hogy ha a négy év alatt rendesen tanultam volna, akkor most sokkal jobb teljesítménnyel dicsekedhetnék – vallotta be némi önkritikával Krisztina. Aztán gyorsan hozzátette: majd a szóbeli vizsgán igyekszik feljebbtornázni a jegyét.

Ildikó ehhez annyit tett hozzá: számára a mainál csak a tegnapi emelt szintű matematika érettségi vizsga volt nehezebb. Nem is sikerült túl rózsásan, de megbukni azért biztosan nem fog. Kitty viszont – aki jogi asszisztensnek készül -, az ENSZ-szel kapcsolatos témakörrel könnyen megbírkózott, úgy érzi, ez az esszéje jól sikerült.

– Valahogy másra számítottam. Nagyon rossz lett… – válaszolta röviden az érettségi nehézségi fokát firtató kérdésünkre a teremből kilépő Dorogi Andrea. Aztán a többi lánnyal együtt arra a megállapításra jutottak, hogy az előző években könnyebb feladatuk volt az érettségizőknek. (Lehet, hogy ez minden évben így tűnik az érintetteknek?)

A mostani tanév végén – ahogyan azt Kitajkáné Szántai Máriától, a gimnázium igazgatójától megtudtuk -, hatvanhét végzős diák tesz érettségi vizsgát. Rajtuk kívül jó néhányan tesznek előrehozott vagy ismétlő érettségi vizsgát is. Utóbbiért 15 ezer forintot kell fizetni. Ismétlő vizsgát egyébként általában azok kérnek, akik a felvételi miatt jobb jegyet szeretnének, s ezért még egyszer (vagy többször) nekivágnak a próbatételnek.

– Emelt szintű érettségi vizsgákra intézményünkben nincs lehetőség, ezt Orosházán illetve Békéscsabán tehetik le diákjaink – mondta Kitajkáné Szántai Mária.

A mai történelem érettségi után csütörtökön az angol, pénteken a német, jövő héten pedig az egyéb tárgyakból tehetnek írásbeli érettségi vizsgát a diákok. Mészáros Tünde, a gimnázium igazgató-helyettese a szóbeli vizsgák időpontjáról is tájékoztatta lapunkat. Eszerint a 12.B osztály június 18-19-20-án, a 12.A osztály június 24-25-én, a 12.J. osztály pedig június 26-27-én teheti le a szóbeli érettségit. Június végéig tehát a gimnázium minden végzős diákja megkaphatja a jól megérdemelt érettségi bizonyítványt.

Vélemény, hozzászólás?

130508galat

Húsz éve küzd a lángokkal

130508szekely

„Festői” szakmai bemutató